Vágólapra másolva!

Ön szerint ki lesz az aranylabdás?

Vegyen részt Ön is az [origo] nyereményjátékán, és tippelje meg, hogy az ötven jelölt közül ki kapja az idén a France Football Aranylabdáját! A helyesen tippelők között egy négynapos, kétszemélyes londoni utazást sorsolunk ki, amelynek egyik csúcspontja egy Király Gáborral és Torghelle Sándorral elköltött vacsora egy hamisítatlan pubban, a másik pedig a február 1-én sorra kerülő Arsenal-Manchester United Premier League-csúcsrangadó.

A jelöltek közül nem kevesebben, mint hatan érkeztek az Európa-bajnok görög válogatottból: Traianosz Dellasz, Angelosz Hariszteasz, Mihalisz Kapszisz, Antonisz Nikopolidisz, Jurkasz Szeitaridisz és Teodorosz Zagorakisz.

A nyári kontinensviadalon ezúttal csak a negyeddöntőig jutó franciák közül ugyancsak hatan szereplnek a France Football ötvenes listáján: többek között Thierry Henry, Patrick Vieira és Zinédine Zidane is.

A jelöltekre 52 európai ország szakírói voksolnak: a szavazók 5 játékost nevezhetnek meg sorrendben, ők 5, 4, 3, 2, 1 pontot kapnak, és az így kialakuló összpontszám határozza meg a végső sorrendet, azaz a győztes kilétét. Az újságírók november 25-ig adhatják le szavazataikat, a trófea győztesét a France Football december 14-i számában hirdetik ki.

Játékszabályok

Jelölje meg azt a játékost, aki Ön szerint elnyeri idén az Aranylabdát. Ezt követően a felsorolás alján található mezőbe írja be a mellette látható kulcsszót, adja meg nevét, valamint e-mail címét (az e-mail cím beírására szolgáló ablakba csak valós cím írható).

Egy felhasználó többször is - azonban egy órán belül csak egyszer - szavazhat. A sorsoláson a december 13-án 12 óráig beérkezett szavazatok vesznek részt.

A játékban résztvevők automatikusan megkapják az [origo] sportrovatának heti hírlevelét.