Társoldalunk:

Fradi-Milan, MTK-Barca csaták a Népligetben

2004.12.01. 18:47

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Ferencváros a Kismartoni úti csarnokban idén is megrendezi a Christmas Cup (azaz Karácsony-kupa) elnevezésű serdülőtornát, amelyre ezúttal is világhírű klubok fiatal együttesei érkeznek.

A december 3. és 5. között sorra kerülő eseményen pénteken 15 órakor kezdődik a sokak által várt Fradi-Milan találkozó, de a szurkolók a magyar csapatok mellett a Borussia Dortmund, a Feyenoord, a Barcelona, a Sparta Praha és más országok tehetségeinek képességeiről is meggyőződhetnek a népligeti csarnokban.

Idén még a tavalyinál is rangosabb mezőny gyűlt össze a pénteken kezdődő tornára, ahol már az első napon beindul a nagyüzem, s délelőtt 10 órától este hétig zajlanak a mérkőzések. A háromnapos rendezvényre 500 forintba kerülnek a belépők, ami egyben tombolajegy is. A négy csoport mindegyikében két-két magyar és külföldi együttes kap helyet, a tornán az 1991 január után született labdarúgók vesznek részt.

A tavalyi versengést a horvát Dinamo Zagreb nyerte, amely ezúttal a Barcelonával, az MTK-val és a Váccal került egy kvartettbe, míg a rendező és a végső győzelemre is esélyes Ferencvárosnak többek között az AC Milannal is meg kell küzdenie a továbbjutásért.

A honi utánpótlás számára ez a torna mindenképpen komoly erőfelmérő lesz, hiszen a Budapestre látogató külföldi kluboknál köztudottan precíz utánpótlásképzés zajlik. A Barcelona például nemrég igazolt le egy 12 éves argentin tehetséget a River Plate együttesétől. A Christmas Cup döntőjére és a helyosztókra vasárnap kerül sor.

A torna csoportbeosztása:
A csoport: Feyenoord (holland), Sparta Praha (cseh), Újpest, Pápa
B csoport: Borussia Dortmund (német), OFK Belgrád (szerb-montenegrói), Kaposvár, Vasas
C csoport: AC Milan (olasz), Austria Wien (osztrák), Ferencváros, Fehérvár
D csoport: Barcelona (spanyol), Dinamo Zagreb (horvát), MTK, Vác.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK