Vágólapra másolva!
Ha túl sok örömöt talán nem is csempészett az életünkbe, végül is a szokásosnál több csalódást és keserűséget sem okozott a magyar futball 2004-ben. Válogatottunkból egyelőre még a világhírű Lothar Matthäus sem tudott ötven százalékosnál jobb mérleget kicsiholni, és hiába a nem túl acélos BL-selejtőbeli ellenfél meg a csoportkörös UEFA-kupa, klubcsapatainknak is már csak a hazai frontokra kell koncentrálniuk a tavasszal. Viszont végre Angliában is vannak légiósaink, s akad közöttük, aki rendszeresen játéklehetőséghez is jut.   

Sport 2004 - mindet megnézem!

2003 decemberében a közvélemény nagy meglepetésére egy igazi világsztár, a német Lothar Matthäus foglalta el a magyar labdarúgó-válogatott kispadját. Lett is azonnal nagy pezsgés meg fogadkozás a nemzeti csapat körül, hiszen egy kapitányváltás mindig jótékony hatással van a közhangulatra, hát még ha az új mester kérlelhetetlen maximalizmussal és merész nyilatkozatokkal tüzeli a sikerre éhes szurkolókat. "Ki kell jutni a világbajnokságra" - adta ki a jelszót Matthäus első magyarországi megszólalásaiban, s ha céltól egy kicsit távolabb is vagyunk, mint egy évvel ezelőtt, a reménykedéssel még korai lenne felhagynunk.

De haladjunk sorjában. Februárban egy ciprusi tornán, a keretben egy csapatra való újonccal mutatkozott be a 2004-es válogatott. Örményországot 2-0-ra vertük, a lettek ellen az utolsó tíz percben, emberhátrányban fordítottunk 2-1-re, a románok elleni sima 0-3 viszont jelezte, hogy bőven van még csiszolnivaló a gárdán. Nem gondolhattunk másra március végén sem, amikor a Giggs és Bellamy nélkül felálló waleisek többek között Lőw Zsolt kapitális bakijának köszönhetően a Puskás-stadionban nyertek 2-1-re. Egy hónapra rá már jobban kijött a lépés, egy hosszabbításban szerzett góllal sikerült legyőzni a pár nappal korábban a félelmetes cseheket megtréfáló Japánt.

Április 28-án következetett a drukkereket az év során legjobban lázba hozó Brazília vendégjátéka. Ez volt az a mérkőzés, amely után a 4-1-es zakó ellenére is mindenki futballünnepről beszélt, bár a mieinkre nézve némileg kínos előjáték volt, hogy míg Ronaldinhóék már az edzésüket is teltház előtt tartották, a dél-amerikai labdazsonglőrök után pályára kocogó magyarok gyakorlására teljesen kiürültek a lelátók.

Májusban elsősorban a törökök újabb ostroma tematizálta a válogatottal kapcsolatos sajtóhíreket, a patinás Besiktas ugyanis szemet vetett a mi Lotharunkra, és noha kapitány folyamatosan cáfolt, a jól értesültek egyre biztosabbra vették, hogy a vb-selejtezőknek új vezérrel kell majd nekivágnunk. A Kínában elszenvedett 2-1 még inkább felerősítette a Matthäus távozásáról szóló hangokat, amelyeknek azért is lehetett némi hitelt adni, mert a német sportlegenda napról napra idegesebben reagált arra a számára eleddig ismeretlen jelenségre, hogy játékosai sérülésre hivatkozva sorra mondták le a soros németországi fellépést. Nem csoda, hogy problémáink láttán az Európa-bajnokságra készülő vb-ezüstérmesek közül többen is lekezelő nyilatkozatokra ragadtatták magukat, a helyi sajtó pedig attól tartott, hogy a magyarok tartalékos felállása folytán "sportbohózatba torkollik majd a mérkőzés". Nevetni azonban csak nekünk volt okunk a kilencven perc alatt, miután Torghelle duplájával az esztendő legfényesebb sikerét könyvelte el válogatottunk, elejét véve a Besiktas-szerződésre vonatkozó további találgatásoknak.

A Skóciában aratott újabb diadal (3-0) után úgy látszott, sikerült megtalálni az ideális csapatot a selejtezőkre, ám Zágrábban és Stockholmban esélyünk sem volt a papírforma felborítására. Mindkét kiránduláson 3-0-ra égtünk, és bár Izlandot és Máltát küzdelmes mérkőzésen legyűrve (3-2, 2-0) a csapat hozta a kötelezőt, annyit mindenesetre kijelenthetünk: tavasszal bravúrok sorozatára lesz szükségünk ahhoz, hogy elcsípjük a selejtezőcsoport első két helyének valamelyikét.

A thaiföldi évzáróra légiósok és fradisták nélkül utazott a válogatott, amely a Szlovákok elleni 0-1 után egy az észtek 5-0-s kiütésével gondoskodott a jó hangulatú hazautazásról.

Matthäus plusz

Egyéves magyarországi ténykedése alatt Lothar Matthäus bebizonyította azt, amit egyébként már játékospályafutása alapján is sejteni lehetett róla: nem egy konfliktuskerülő típus. Nyilatkozataival, határozott véleményformálásával kapitányunk a mérkőzéseken kívül is megannyi okot adott arra, hogy foglalkozzon vele a média. Például azzal, hogy ő is foglalkozott a médiával: felemelte a szavát többek között Verebes mágus szakkomentárjai, a kereskedelmi tévécsatorna csúszatatott közvetítése vagy éppen az egyik sporthetilap munkatársának kritikái ellen. Pedig nem mondhatni, hogy egy-egy gyengébb produkció után ne lett volna maga is feldúlt és kritikus. Néhány elődjével szemben a vesztes meccsek után nem hivatkozott arra, hogy a fiúk mindent megtettek a sikerért, ellenben többször is éles hangon bírálta némelyikük válogatott labdarúgóhoz méltatlan hozzáállását.

És ami még kihozta a sodárból Matthäust: korábbi klubja, a Partizan Beograd, mert állítólag 600 ezer dollárral tartozik neki; a debreceni klubvezetés, mert nem volt hajlandó változtatni a Loki-meccs időpontján a válogatott érdekében; Jürgen Klinsmann német kapitánnyá választása, mert a szőke excsatár állítólag megakadályozta visszatérését a válogatottba az 1996-os, a Nationalelf diadalával zárult Európa-bajnokságra.

Arról persze egy év eltelével megoszlanak a vélemények, hogy érdemes volt-e Matthäust a magyar kispadra ültetni. Ami tény: a válogatott mind az éves összteljesítmény, mind a vb-selejtezők tekintetében pont ötvenszázalékos mérleget tud felmutatni.