Vágólapra másolva!
A Bayern München 0-2-ról egyenlített odahaza a Stuttgart elleni rangadón, így a bajor gárda telelhet a német labdarúgó-bajnokság élén. A Bayern elsőségéhez az is kellett, hogy a Schalke kiengedje a kezéből a győzelmet a Freiburg ellen. A Hertha folytatja remek idegenbeli sorozatát, a berliniek ezúttal Hannoverben győztek, Dárdai Pál nem lépett pályára.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Stuttgart elviszi a pontokat a müncheni Olimpiai-stadionból, hiszen előbb Meissner bólintott Hleb szöglete után gólt érően, majd Kuranyi volt szemfüles, és lőtte be a Kahnról kipattanó labdát. A Bayern azonban felállt, és a második stuttgarti találat után két perccel után Pizarro révén szépített. A 89. percben pedig jött az egyenlítés, Ballack fejesét még bravúrral védte Hildebrand, de Guerrero lövésével szemben már tehetetlen volt.

A perui csatár góljának a stuttgarti híveken kívül a Schalke-drukkerek sem örültek, mivel addig úgy nézett ki, hogy a királykékek lesznek az őszi elsők. Persze nem kellett volna a Bayernnel foglalkoznia a gelsenkirchenieknek, ha nem születik meg Antar gólja a 86. percben, a freiburgi egyenlítés miatt szorult ugyanis rosszabb gólkülönbséggel a második helyre a Schalke.

A címvédő Werder Bremen is ikszelt, ráadásul Lisztes Krisztián csapatának kapaszkodnia kellett, mert Jancker fejesével a 'Lautern vezetett a Weserstadionban, igaz Borowski gyorsan válaszolt, de többre már nem futotta a BL-ben vitézkedő zöld-fehéreknek.

A Hertha pontszámban beérte a Werdert, a Dárdai Pál nálkül felálló berliniek a Hannover otthonában távoztak pontokkal. A Hamburg és a Nürnberg is udvariatlan vendég volt, előbbi alakulat Bochumban, utóbbi Mainzban ért el egygólos sikert.

Bundesliga, 17. forduló:
Hansa Rostock - Borussia Dortmund 1-1 (1-1)
gól:
Allbäck (33.), illetve Kehl (41.)

Bayern München - Stuttgart 2-2 (0-1)
gól:
Pizarro (67.), Guerrero (89.), illetve Meissner (29.), Kuranyi (65.)

Schalke - Freiburg 1-1 (1-0)
gól:
Krstajic (24.), illetve Antar (86.)

Mainz - Nürnberg 0-1 (0-1)
gól:
Schroth (10.)

Hannover - Hertha BSC 0-1 (0-0)
gól:
Rafael (54.)

Bochum - Hamburg 1-2 (0-2)
gól:
Bechmann (83.), illetve Barbarez (26.), Benjamin (34.)

Werder Bremen - Kaiserslautern 1-1 (0-0)
gól:
Borowski (59.), illetve Jancker (49.)
kiállítva: Stalteri (89., Werder)