Vágólapra másolva!
Patrick Vieira az első félidő hosszabbításában szerzett középtávoli, szerencsés góljával az Arsenal idegenben 1-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, és ezzel megerősítette második helyét. A francia középpályás lövése megpattant az egyik hazai játékoson, s ez csapta be Shay Given kapust.

Az Ágyúsok győzelme azt jelenti, hogy - 8 helyett - újra 5 ponttal vezet előttük az éllovas Chelsea, amely fantasztikus sorozatot produkál idén. A Portóval tavasszal BL-győztes José Mourinho fővárosi együttese eddig még csak egyszer kapott ki a bajnokságban - még a kilencedik fordulóban a Manchester City otthonában -, s mindemellett négy döntetlent gyűjtött be. A különbség, úgy tűnik, a két csapat védelme közt van, hiszen míg az Arsenal 22 gólt kapott ez idáig a szezonban, a Kékek még csak 8-at (igaz, a rúgott gólok tekintetében 48:40 arányban Henryék felé billen a mérleg nyelve).

Az ötpontos differencia természetesen könnyen ledolgozható, Arséne Wenger pedig elégedetten nyugtázta, hogy társulata az oroszlánbarlangnak tartott St. James' Parkból is el tudta hozni a három pontot.

"Már a mérkőzés előtt tudtam, hogy nagy fizikai harcot fog vívni a két csapat. Az első félidőben rendkívül gyors volt a játék, ami kissé lelassult a másodikra, ekkor már a szervezettség döntött. Lassan bár, de egyre erősebbek vagyunk. Jók voltak a pontrúgásaink, s noha a hosszú labdákkal néha megzavarta a Newcastle a csapatomat, a levegőben jók voltunk. Csak magunkra koncentrálunk, és úgy vélem, megvan bennünk a kellő szenvedély, a sikeréhségünk egyre nagyobb. Nagyon hosszú a szezon, felesleges azzal foglalkozni, mit játszott az ellenfél" - értékelt a bajnoki címvédő együttes francia szakvezetője.

A dobogó harmadik fokán álló Manchester Unitedhez kapcsolódó hír, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága minden bizonnyal eltiltja Wayne Ronneyt: a Vörös Ördögök fiatal csatára a Bolton Wanderers ellen 2-0-ra megnyert vasárnapi összecsapáson lefejelte Tal Ben Haimot, a vendégek védőjét. Az esetet nem vette észre a mérkőzést dirigáló Dermot Gallagher, így az angol futball egyik legnagyobb reménységét - aki nem először követ el hasonló sportszerűséget - a televíziós felvételek alapján büntethetik meg. Az illetékesek pénteken hozzák meg a döntést, és ha Rooneyt valóban bűnösnek találják, három mérkőzésre szóló eltiltás vár rá.

Premier League, 20. forduló:
Newcastle United - Arsenal 0-1 (0-1)
Newcastle: Given - Taylor, Bramble, Hughes, Bernard (N'Zogbia, 87.) - Dyer, Bowyer, Jenas, Robert - Bellamy, Ameobi.
Arsenal:
Almunia - Lauren, Toure, Campbell, As. Cole - Ljungberg, Vieira, Flamini, Pires - Henry, Van Persie (Clichy, 76.).
gól:
Vieira (46.)