Vágólapra másolva!
Nem telhet el úgy egy naptári év, hogy a szilveszterhez közeledve a mókás összeállítások között ne szerepeljenek az esztendő aranyköpései. Ezúttal a labdarúgás szereplőinek nyilatkozataiból válogattunk egy csokorra valót. Jó szórakozást!

A kanadai női válogatott tagjának, Kara Langnek a válasza Blatter azon felvetésére, hogy a női játékosoknak szexisebb szerelésben kellene játszaniuk.

"Nem azt mondom, hogy Van der Meyde rossz szélső. Egész egyszerűen csak nem tud beadni."
Johann Cruyff véleménye az Internazionale focistájáról.

"Ha nem rúgtuk volna be a második gólt, akkor az eredmény bizony más lett volna."
A Tottenham Hotspur trénerének, David Pleatnek meglátása a Liverpool FC elleni mérkőzésről.

"Amikor csak esett az eső, azt mondtuk neki, hogy Manchesterben mindennap ez a helyzet. Azt hiszem, lassan már elkezdhet Roy Keane-nek hívni az edzéseken."
A Fulham FC középpályása, Lee Clark Louis Saháról, aki végül valóban a Manchester Unitedben kötött ki.

"Érzésem szerint nagyon, nagyon kitoltak velünk. Nem, írja inkább azt, hogy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon kitoltak velünk."
Az Aston Villa mestere, David O'Leary elégedetlen volt a játékvezetővel.

"Ugyan milyen esélye lenne a Scarborough-nak a Chelsea ellen? Maximum kettő. Az egyik, hogy elraboljuk a londoniak buszát, mielőtt elindulnának, a másik, hogy kettő vagy három extra játékost a pályára csempészünk."
A Scarborough védője, Ray Lewington a Chelsea elleni FA-kupa-mérkőzés előtt.

"Amikor Angliába igazoltam, még rövid hajam volt, de mivel nem beszéltem jól angolul, nem tudtam elmagyarázni a fodrásznak, hogy milyen frizurát csináljon."
Juan Pablo Angel válasza arra, hogy miért növesztette meg a haját.

"Jó barátom, Freddy Shepherd, a Newcastle United elnöke a legutóbb azt mondta, hogy amennyi pénzt ajánlottunk Lua-Luáért, azért még a bal lábát sem kapnánk meg. Nos, most mindkét lába és a maradék része is nálunk van."
A Portsmouth FC elnöke, Milan Mandaric a Szarkák csatárának kölcsönvételéről.

"Legalább nyolc helyzetünk volt, és most csak a százszázalékos ziccerekről beszélek. Az ötéves lányom is legalább hármat berúgott volna közülük."
A Sheffield United edzőjének, Steve Warnocknak kesergése.

"Én pozitív hozzáállású ember vagyok. Miért gondolnám, hogy elveszíthetjük a mérkőzést? Ön arra gondol, hogy egy óra múlva akár halott is lehet? Át akar menni az utcán, nem veszi észre a buszt, és vége a történetnek, ráadásul a meccset sem látja."
Claudio Ranieri válasza egy újságírói kérdésre.

"Tömeggyilkosok és nemi erőszaktevők sem kaptak annyi szidalmazást, mint amennyit Berti Vogts kapott csak azért, mert ő ül a skót válogatott kispadján."
A Hibernian FC trénere, Bobby Williamson próbálta védelmébe venni kollégáját.

"A szurkolóink többsége mögöttünk áll, és fantasztikusan viselkedik. De aki nem, az jobban teszi, ha befogja a pofáját, és eljön a házamhoz, hogy személyesen verekedjek meg vele."
A Queen's Park Rangers edzője, Ian Holloway a csapatát kifütyülőkről.

"Az első félidőben ő rúgta az egyik szögletünket, ami pocsékul sikeredett, az első védő kifejelte, és aztán 17 percbe tellett, amíg visszaért a mi térfelünkre."
Sir Bobby Robson a Newcastle United francia középpályásáról, Laurent Robert-ről.

"Ez nem idegborzoló. Idegborzolónak inkább azt nevezném, ha egy ruhagyárban száz, ollóval a kezében várakozó nőnek meg kell mondanom, hogy nem kapnak fizetést, és elveszítik az állásukat."
A Leeds United új elnöke, Gerald Krasner egy 2-1-es vereség után.

"Ha lehetne három kívánságom, az első az lenne, hogy Barry Ferguson felépüljön a sérüléséből. A következő kettő skót nagyszülőket teremtene Zinédine Zidane és Lúcio számára."
A skótok szövetségi kapitánya, Bertie Vogts helyzete itt már valóban kilátástalan volt.

"Ha kiesünk, az olyan rossz érzés lesz, mint amikor megtudtam, hogy a Télapó valójában az édesapám."
Micky Adams, a Leicester City edzője. Kiestek...

"Nehéz megszereznem azt a játékost, akit akarok, mert Victoria nem akar Readingbe költözni."
Steve Coppell, a Reading FC trénere legszívesebben David Beckhamet látná a csapatában.

"Gyűlölném, ha a szezont úgy kellene befejeznem, hogy négy bajnokiból egyet sem nyertem meg. Még a luxemburgi edzőnek sem ilyen rossz a mérlege."
A Walsall FC irányítását a bajnoki hajrában átvett Paul Merson fellélegezhetett: az utolsó mérkőzését megnyerte a csapat.