Társoldalunk:

Szurgent lett Bognár utódja Kispesten

2005.01.06. 7:56

Szerda esti megállapodás alapján a nyárig Szurgent Lajos irányítja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának szakmai munkáját. A tréner Bognár Györgyöt váltja a kispadon, akit Piero Pini, a klub tulajdonosa december 29-én menesztett. Szurgent segítője az eddig is pályaedzőként tevékenykedő Kovács Kálmán lesz.

"A szerződéseket várhatóan ezen a héten írjuk alá, szóban már mindenben megállapodtunk" - nyilatkozta a klub többségi tulajdonosa, Piero Pini. Az olasz vezető arról is beszámolt, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Vámosi Csaba csapatkapitány, valamint Maximilian Oraze és Jovan Drobnjak továbbra is a kispesti együttessel edz, s a távozók névsora - Zoran Stamenic és Szendrei György kivételével - csak akkor dől el, amikor kiderül, kiket sikerült megszerezni a téli átigazolási időszakban.

Érdekesség, hogy Szurgent már negyedszer veszi át a kispestiek szakmai munkájának irányítását, s eddig mindháromszor győzelemmel mutatkozott be. Bognár elküldése kissé váratlan volt, mert a kispesti gárda a nyolcadik helyen áll az Arany Ászok Liga "félidejében", míg a Magyar Kupában a negyeddöntőbe jutott, ahol a Fehérvár FC-t fogadja majd március 16-án.

Bognár augusztus 17-én, az Arany Ászok Liga második fordulóját követően váltotta Gálhidi Györgyöt.

Az idény eddigi edzőváltásai:
augusztus 17., Budapest Honvéd: Gálhidi György helyett Bognár György
szeptember 20-21., Budapesti Vasas: Tamási Zsolt helyett Egervári Sándor
szeptember 21., Nyíregyháza: Herédi Attila helyett Szabó András és Détári Lajos
szeptember 29., Diósgyőr: Kiprich József helyett Gálhidi György
november 2., Matáv-Sopron: Dajka László helyett Pintér Attila
november 2-3., Debreceni VSC-MegaForce: Szentes Lázár helyett Supka Attila
november 5., Békéscsaba: Vágó Attila helyett Dajka László
január 5., Budapest Honvéd: Bognár György helyett Szurgent Lajos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK