Vágólapra másolva!
Kedden lesz egy éve annak, hogy a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott csatára. Életét a gyorsan érkező orvosi segítség ellenére nem tudták megmenteni, a játékos a kórházban elhunyt. Stark Péter, a Győr csapatkapitánya, Fehér gyermekkori barátja egy éve fekete karszalagot hord pályára lépéskor, a gyászév leteltével azonban más módját választja az emlékezésnek.

"Fehérnek már a pályán megállt a szíve, ekkor még az orvosok sikeresen újraélesztették. A mentőautóban ez újra sikerült nekik, de a harmadik szívleállás, már a kórházban, végzetesnek bizonyult" - mondta akkor Balla János, Magyarország lisszaboni nagykövete.

A magyar idegenlégióst José Antonio Camacho vezetőedző a 60. percben cserélte be. Fehér, aki gólpasszt adott, a ráadásban kapott egy sárga lapot, majd mosolyogva tett két lépést, aztán lehajolt, megfogta két térdét, s összerogyott. Csapattársai azonnal odarohantak hozzá, s egyikük tartotta a fejét, nehogy lenyelje a nyelvét. A csapatorvosok újraélesztéssel próbálkoztak. Eközben a két együttes játékosai és a szurkolók is döbbenten, könnyeikkel küszködve figyelték az eseményeket. Többen térdre rogytak, s imádkozni kezdtek. Camacho futballistáival együtt zokogott.

A játékvezető azonnal lefújta a mérkőzést, amelyet így Fehér csapata Fernando Aguiar góljával 1-0-ra megnyert. Fehér Miklóst egész Portugália és Magyarország gyászolta. A magyar szövetség a Puskás Ferenc-stadion melletti emlékműnél búcsúztatta el sok szurkoló kedvencét, aki tagja lett volna Lothar Matthäus szövetségi kapitány első keretének. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) levélben részvétét nyilvánította a Benficának és az MLSZ-nek Fehér Miklós halála miatt.

Portugália államfője, Jorge Sampaio a Benfica elnökének, Luis Filipe Vieirának küldött gyásztáviratot, míg Teresa Gouveia portugál külügyminiszter asszony Brüsszelben nyilvánított részvétet Kovács Lászlónak, a magyar külügyi tárca akkori vezetőjének. A Benfica hivatalos honlapjának nyitóoldala feketébe jelent meg, s Fehérről volt látható egy kép, amikor csapattársai éppen ünneplik egy gólja után. A boncolás után a Benfica stadionjában ravatalozták fel a támadót, a koporsót a kórházból a Luz Arénába szállították, ahol a szurkolók leróhatták a kegyeletüket.

Január 28-án játékostársak, sportvezetők és szurkolók búcsúztatták a győr-szabadhegyi köztemetőben Fehér Miklóst. A portugál elitklub különgépe - amelyen Fehér Miklós holttestét szállították haza - kora délután érkezett Budapestre. A mintegy 170 fős küldöttség buszokkal - rendőri felvezetéssel - azonnal Győrbe utazott. A gyászszertartáson az MLSZ vezérkara és a hazai klubok képviselői mellett részt vett Lothar Matthäus szövetségi kapitány, valamint Portugália budapesti nagykövete, Carrilho de Castro Mendes is. A több száz gyászoló előtt beszédet mondott a magyar kormány részéről Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, továbbá Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Luis Felipe Vieira, a Benfica elnöke, Reszeli Soós István, a győri klub szakmai irányítója, valamint a játékostársak képviseletében Urbán Flórián.

Egy nappal korábban sok ezren vettek végső búcsút az elhunyt magyar labdarúgótól Lisszabonban, ahol a koporsót a csapat új stadionjában, az Új Katedrális főbejáratánál emelt alkalmi búcsúhelyen a megrendült csapattársak egy csoportja helyezte el: Hélder, Argel, Nuno Gomes, Zahovic, Miguel és Simao. A klub Fehér emlékét azzal is szeretné méltóképpen megőrizni, hogy - amint azt Luis Filipe Vieira, a Benfica elnöke bejelentette - visszavonultatták 29-es mezét, ilyen számot többé senki sem visel a csapat játékosai közül.

Tarsoly Csaba, a győri klubot működtető cég tulajdonosa hangoztatta: felveszik a kapcsolatot egy emlékmérkőzés rendezésére Fehér utolsó csapatával, a Benficával, amely az ETO-hoz hasonlóan idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Erre egyelőre nem került sor.

2004. január 29-én 17.30 órakor egyperces gyászszünet volt egész Portugáliában.