Vágólapra másolva!
A havazás és az orkánszerű szél miatt a ZTE együttese beszorult a terembe és a futófolyosóra, így a zalaiak edzőmeccsen nem tudták tesztelni a Belgiumból hazatérni szándékozó Torma Gábort. Gellei Imre, a Zete vezetőedzője a keret alakulásáról és a tervekről szólva elmondta, nem tudja, miként sikerül számukra a tavaszi idény, ám nem aggódik.

- Waltner, Gyánó és Janjic távozása után mire lehet képes a csapat tavasszal?
- Bevallom, ezt segítőimmel együtt magam sem tudom. Mégsem aggódom, mert hiszem, hogy egységes, egymásért küzdeni képes gárdát sikerül kialakítanunk tavasszal. Még ne temessenek bennünket, hiszen az őszi harmadik hellyel is bebizonyítottuk, él még a futball Zalaegerszegen.

- Az elmúlt években Belgiumban és Hollandiában szerepelt Torma Gábor leigazolásáról mikor döntenek?
- Legkésőbb a hét végén. Sajnos a nagy havazás és az orkánszerű szél miatt elmaradt a szerdai Celldömölk elleni edzőmeccs, így azon nem tudtam tesztelni, milyen állapotban van Torma, mindenesetre ambiciózus futballista, aki hasznára lehet a csapatunknak. Hasonlóan elégedett vagyok az Újpestről leigazolt Gaál Miklós és a Debrecentől fél évre kölcsönkapott Andorka Péter hozzáállásával és felkészültségével is, vagyis reményeink szerint az érkezők pótolhatják a távozókat.

- Az időjárás nagyon felborította a felkészülési programot?
- Meglehetősen, ám nem drámaian, hiszen messze még a bajnokság kezdete. Tény, hogy a havazás és a nagy szél miatt beszorultunk a terembe, az eltervezett munkát azonban mindenképpen elvégezzük. Ugyanakkor az is igaz, hogy az edzőmeccset nem pótolja a futófolyosó, de reméljük, hét végén már újra nagypályán lehetünk.

Bánki József