Vágólapra másolva!
Teljesen eladósodott, s ezért megszűnik a brazil Club Atlético Baurú csapata: 51 évvel ezelőtt ebben a klubban kezdte pályafutását minden idők legjobb futballistája, a legendás Pelé. Az egyesület közel négyszázezer dollár adósságot halmozott fel, és a tulajdonosok már képtelenek fedezni a költségeket.

"Végtelenül szomorú vagyok, nem tudom pontosan, hogy mi történhetett, de mindenképpen megpróbálok segíteni" - mondta a hír hallatán a brazilok háromszoros világbajnoka.

Pelé 1954. március 21-én 13 évesen mutatkozott be a Baurú ifjúsági csapatában, s a nézők közül akkor még kevesen tudták, hogy egy legenda születésének lehettek szemtanúi. A Rua Javari-stadionban 10-1-re nyert társaival a Flamengo juniorjai ellen. A későbbi világsztár négy találattal vette ki a részét a gólzáporos győzelemből, majd két évvel később a Santoshoz szerződött.

A zseniális játékos profi pályafutása során (1956-1977) 1363 mérkőzésen 1281 (más számítások szerint 1284) alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Ma is sokat vitatkoznak arról, melyik gólja volt a legszebb. A futball krónikásai szerint egy negyvenhat esztendővel ezelőtt lejátszott meccs volt a csúcs: 1959. augusztus 2-án a brazil FC Santos sztárja a Juventus négy védőjét is átjátszotta, ráadásul úgy, hogy a labda nem esett le a földre. Megkoronázva a bámulatos cselsorozatot Pelé elegánsan a kapuba fejelt.