Vágólapra másolva!
A vasárnapi margitszigeti futóedzés után hétfőn a Láng Vasas műfüves pályáján gyakorolt a magyar labdarúgó-válogatott, amely szerdán 21 órától Cardiffban a walesi együttessel találkozik.

A délelőtti tréningen részt vett a kedden hollandiai klubjához visszatérő Pető Tamás, valamint Bodnár László és Kovács Péter is. Ők vasárnap még mérkőzést játszottak csapatukkal.

Kovács 70 percet töltött a pályán egy edzőmérkőzésén a Viking Stavangerben, ezért hétfőn könnyített gyakorlatokat végzett. Szintén külön feladatokat kapott Bodnár László, aki a vasárnapi bajnoki mérkőzésen kapott egy rúgást, és kisebb combsérülést szenvedett. A délutáni programban újabb tréninget vezényel az angyalföldi pályán a szövetségi kapitány.

Skót bíró dirigálja majd a két ország barátságos mérkőzését, Charlie Richmond két asszisztense Andy Davis és Alan Cunningham, a tartalék játékvezető pedig Iain Brines lesz.

A két együttes legutóbb tavaly március 31-én, Budapesten találkozott egymással, akkor a szigetországiak - magyar vezetést követően - 2-1-es győzelmet arattak. A január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékmérkőzésén Kenesei Krisztián 11-esből szerzett góljára Jason Koumas és Robert Earnshaw válaszolt.