Vágólapra másolva!
Nem sikerült pontot szereznie a Chelsea ellen az Evertonnak a Premier League 27. fordulójának nyitómérkőzésén. A nyolcadik perctől emberelőnyben játszó listavezető visszafogott teljesítménnyel is 1-0-ra győzött a Goodison Parkban. Meglepetésre a másik Mersey-parti együttes, a Liverpool FC is vereséget szenvedett, Rafael Benítez csapata kritikán aluli játékot nyújtva 2-0-ra kapott ki a Birmingham City otthonában.  

James Beattie talán úgy gondolkodhatott, hogy az elmúlt héten a Manchester City ellen botló Chelsea-t akár tíz emberrel is le tudja győzni csapata, más magyarázata ugyanis nemigen lehet annak, hogy a nyolcadik percben hátulról megütötte Gallast és kiállítatta magát.

Így aztán már végképp nem volt meglepő, hogy sokkal többet támadott Mourinho-csapat, igaz, a királykékek a megszokottnál kevesebb jóval kreativitással és átütőerővel vezették akcióikat. Gudjohnsen közelről, Lampard távolról, Cole egyéni kígyózás végén próbálkozott, de egyiknek sem sikerült vezetéshez juttatnia csapatát.

Az első félidőben a Chelsea tizenkét kapura lövésével szemben az Everton mindössze egyszer kísérletezett, összességében pedig mind a látványosság, mind az iram tekintetében láttunk már jobb félidőt a Premier League-ben.

A szünet után fokozták a tempót a vendégek, egymás után dolgozták ki a helyzeteket, néhány percen kersztül Martyn kapus kis túlzással többet tartózkodott a levegőben, mint az egyébként meglehetősen rossz állapotban lévő talajon. A kritikus időszakot azonban átvészelte az Everton, a játék pedig visszaesett az első félidőben látott színvonalra.

A 70. percben bejött a londoniak számítása - a visszafogott játék ellenére is beakadt egy gól. Ferreira adott be jobbról, Gallas belepörgetett a labdába, amely a keresztlécről éppen Gudjohnsen elé pattant, s az izlandinak már csak az üres kaput kellett közelről eltalálnia.

A Chelsea látszólag beérte ennyivel, s bár az Evertonnak a 81. percben volt egy veszélyes fejese, az éllovas múlt heti botlást követően elhozta a három pontot a negyedik helyezet otthonából.

Premier League, 27. forduló:
Everton - Chelsea 0-1 (0-0)
gól:
Gudjohnsen (70.)
piros lap: Beattie (8., Everton)

Birmingham City - Liverpool 2-0
gól:
Pandiani (37. - tizenegyesből), Gray (45.)

Blackburn - Norwich 3-0
gól:
Pedersen (17.), Dickov (38., 62.)

Portsmouth - Aston Villa 1-2
gól:
Yakubu (24. - tizenegyesből),illetve Zeeuw (17., öngól), Hitzlsperger (73.)

Bolton - Middlesbrough 0-0

FA-kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért), megismételt mérkőzések:
Fulham - Derby County (II. osztályú) 4-2 - hosszabbítás után
Hartlepool United (III.) - Brentford (III.) 0-1
Tottenham Hotspur - West Bromwich Albion 3-1

Chelsea-verésre készül az Evertonhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050211luxemburgo.html?pIdx=3