Vágólapra másolva!
Bryan Robson, a West Bromwich Albion trénere a minap még mérgesen arról beszélt, hogy rendkívül feldühítette őt Lothar Matthäus, amikor szövetségi kapitányunk korábbi - állítólagos - ígérete ellenére Gera Zoltánt végig a pályán hagyta a Wales-Magyarország (2-0) barátságos találkozón. A dühe a trénernek időközben elszállt, s kedden már arról nyilatkozott, hogy Gerával rendkívül elégedett. A középpályás ugyanis hamar kiheverte a Wales elleni meccset, gyorsan regenerálódott, és - az angol sereghajtó gárda szakvezetője szerint - a 25 esztendős exfradista magasan kiemelkedik a csapat nyári igazolásai közül.

Gerát nyáron még a WBA előző menedzsere, Gary Megson szerződtette másfél millió fontért, s azóta Angliában is hamar megszerettette magát a birminghami drukkerekkel a Ferencvárosban is közönségkedvenc játékos.

Az együttes 17 ponttal sereghajtó a Premier League-ben, öt pont választja el a 17. s már nem kieső helyen álló Crystal Palace-tól - Robson szerint az eddig megszerzett pontok jelentős részét is Gerának köszönheti a West Brom.

Ezért hát ígéretet tett a szurkolóknak a menedzser: bármi történjék is, a 25 esztendős magyar akkor is marad Birminghamben, ha netán kiesik az élvonalból - az amúgy is onnan érkezett - társulat.

"Zoltán nagyon jó játékos, számomra ő a klub egyik legjobb nyári vétele. Szurkolóinknak pedig garantálom: Gera nem megy sehová tőlünk, ez 100 százalék, akármelyik osztályban fogunk futballozni jövőre" - nyilatkozta a tréner a Birmingham Evening Mailnek.

"Ő egy remek futballista, s menedzserként az a célom, hogy még több Gerát szerezzek a csapatnak, és egyet se hagyjak elmenni. Mindenkit szerződés köt hozzánk, és senki sem fog elmenni a csapattól, hacsak nem én döntök úgy, netán ha a játékos akar mindenáron távozni" - szögezte le a szakvezető.

Robson a múlt héten "összekapott" Lothar Matthäusszal, mégpedig azért, mert a mieink kapitánya 90 percig a pályán hagyta Gerát a Wales ellen 2-0-ra elveszített cardiffi barátságos mérkőzésen, noha - az angol tréner szerint - a német edző mást ígért. A Tottenham elleni, múlt hétvégi FA-kupa-fellépésen - amelyen a Spurs 3-1-re diadalmaskodott - Gera jó erőben volt, s nem is cserélte le őt mestere.

"Amikor csütörtökön visszatért, megtört volt és kimerült, ám pénteken, mire megérkeztünk Londonba, addigra már regenerálódott is. Gera nagyon profi - nem fogyaszt alkoholt, és mindent példamutatóan csinál. Tréning után minden alkalommal masszázst vesz, nem rohan haza azonnal, remekül felkészíti magát a futballra. Nem kell aggódnia az olyan trénernek, aki Gerához hasonló játékosokat tudhat a keretében, mert az ilyen futballisták mindent megtesznek azért, hogy tökéletesen felkészítsék magukat a játékra" - zengett ódákat a magyar válogatott tízeséről Bryan Robson.

Végül pedig így zárta nyilatkozatát: "Gera imádja a futballt, igen elhivatott, és bármi történik is, egy dolog biztos: ő mindig 100 százalékig odateszi magát a futballpályán."