Vágólapra másolva!
"Konszolidáltuk az adósságállományt, de természetesen a helyzet még nem oldódott meg. A nehézségek ellenére a tavaszt sem szeretnénk a jelenlegi harmadik helynél rosszabb pozícióban befejezni" - jelentette ki Tóth Géza, az elmúlt években jelentős, mintegy 460 millió forintos tartozást felhalmozó ZTE FC Rt. igazgatótanácsának elnöke. Emiatt a bajnokság téli szünetében is számos vitás kérdés nehezítette a zalaegerszegi labdarúgóklub mindennapjait, de most úgy tűnik, hogy normalizálódott a helyzet.

"A hatalmas adósságállomány konszolidációjához bizonyos szerződések és a kifizetési határidők módosítására, átütemezésére volt szükség. De mindenki megértheti, hogy a 460 millió eltüntetése nem megy egyik napról a másikra. Most az a legfontosabb, hogy a játékosok minden hónapban megkapják a pénzüket" - mondta Tóth Géza a zalai futballklub csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az rt. igazgatótanácsának elnöke azt is közölte, hogy a helyzet normalizálásában sokat segített az önkormányzat és a főszponzor E.ON Hungaria Rt. Az energiaszolgáltató vállalat sportszponzorációjáért felelős cég, a Wolfcaft Sport a jövőben is sok segítséget nyújt, március közepén például a fővárosban olyan nyílt szakmai napot bonyolít le az élvonalbeli klubok számára, amelyen nyugati, pozitív példákról adnak átfogó bemutatót.

Zalaegerszegen ismét bevezetik azt a szokást, hogy bizonyos lokálpatrióta támogatók nem közvetlenül a klubot, hanem egyes játékosokat segítenek. "Aki nem akar betenni a feneketlen kútnak tartott közösbe, az így segítheti a ZTE-t" - mondta Tóth Géza.

Az egerszegiek az anyagi gondok miatt nem voltak külföldi edzőtáborban, de az E.ON segítségével a következő hetekben horvát és szlovén élvonalbeli gárdák ellen léphetnek pályára.

A korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre egy évvel ezelőtt került vezetőedzőként az akkor sereghajtó együtteshez. A szakember a vezetőséghez hasonlóan szép tavaszban reménykedik. "Hatezerötszázas az átlagközönségünk, így egyértelmű, hogy Nyugat-Magyarország egyik fellegvárának számít Zalaegerszeg. Ezért is volt kutya kötelességünk az őszi jó szereplés. Mélyről jöttünk, de kiváló a közösség. Vannak értékeink, akikre a jövőben is komolyan számíthatunk. A mostani felkészülés során is nyilvánvaló volt, hogy a gondok ellenére becsvágyó a csapatunk" - szögezte le a kék-fehérek vezetőedzője.

A ZTE FC kissé átalakult az elmúlt hetekben, a kulcsemberek közül Szamosi Tamás Ciprusra, míg Waltner Róbert a Vasashoz szerződött. Érkezett a korábbi válogatott Torma Gábor, valamint Andorka Péter és Gaál Miklós.