Vágólapra másolva!
A Chelsea hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Liverpoolt a cardiffi Ligakupa-döntőben, és ezzel harmadszor végzett élen a sorozatban. A Premier League-ben a Newcastle otthon verte a Boltont, míg a Middlesbrough a hajrában mentett pontot a Charlton ellen.

A 45. Ligakupa-döntőre a hét győzelmével rekorder Liverpool és a trófeát kétszer megkaparintó Chelsea futott ki a cardiffi Millenium-stadion gyepére. A londoniak múlt héten kiestek az FA-kupából, szerdán pedig a Bajnokok Ligájában szenvedtek vereségét a Barcelonától, és a döntő is nagyon rosszul kezdődött számukra, a 45. másodperben ugyanis Morientes beadása után Riise tüzelt Cech kapujába.

A huszonkettedik percig kellett várni, hogy a Chelsea magához térjen, akkor Lampard szabadrúgását fogta Dudek. Aztán Gerrard reklamált tizenegyest a túloldalon Makelele megmozdulása után, de Bennett bíró nem sípolt, majd Drogba vezethetette Dudekre a labdát, de a visszaérő Carragher úgy megzavarta az elefántcsontparti gólgyárost, hogy a bal kapufa mellé helyezett.

Az első félidő liverpooli előnnyel zárult, annak ellenére, hogy a Kékek játszottak fölényben. A fordulás után Dudek tett azért, hogy megmaradjon az egygólos fór, előbb Gudjohnsen fejesét, majd Gallas lövését védte a lengyel portás. Hamann miatt Cech se unatkozott, egy gyors kontra után a német középpályás a kapu jobb oldalát vette célba, de a cseh kapus a helyén volt.

Gerrard került lövőhelyzetbe a hetvenötödik percben Nunez beadása után, ám rosszul célzott, majd ugyanígy tett a saját kapuja előtt is három minutummal később, egy Chelsea-szabadrúgás után ugyanis Dudeket meglepve a hálóba csúsztatott. A gól után Jose Mourinhót a játékvezető elküldte a kispadról, mert ujját a szája elé téve "üzent" a Liverpool-drukkereknek.

Hat perccel a vége előtt Duff révén már a Chelsea vezethetett volna, ám Dudek ezt is védte, és mivel a hátralévő időben nem esett újabb gól, jöhetett a hosszabbítás. A túlórázást Mourinho gárdája kezdte jobban, és Drogba kapufán landoló fejesénél már Dudek is csak imádkozott.

Az első 15 perc végén viszont a Vörösök is jelezték, hogy hazavinnék a kupát, de Luis Garcia centerezése után Biscan a léc fölé bólintott. 107 perc játék már a Chelsea került közelebb a győzelemhez, Johnson bedobása után Drogba lerázott két védőt, és ekkor már Dudek is tehetetlen volt.

A 112. percben Gudjohnsen beadása után Kezman kétszer is próbálkozhatott, és másodjára közelről a hálóba továbbított, azaz már szinte fogta a kupa fülét a Chelsea, és bár Nunez még szépített, végül kihúzták a Kékek, így megvan Jose Mourinho és Roman Abramovics első trófeája a londoni klubbal.

Ligakupa-döntő
Chelsea - Liverpool 3-2 (0-1, 1-1, 1-1) - hosszabbítás után
gól:
Gerrard (78., öngól), Drogba (107.), Kezman (112.), illetve Riise (1.), Nunez (113.)
Liverpool: Dudek - Finnan, Carragher, Hyypia, Traore (Biscan, 67.) - Luis Garcia, Gerrard, Hamann, Riise - Kewell (Nunez, 57.), Morientes (Baros, 74.)
Chelsea: Cech - Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, Terry, Gallas (Kezman, 74.) - Jarosik (Gudjohnsen, 46.), Lampard, Makelele, J. Cole (G. Johnson, 81.) - Drogba, Duff