Társoldalunk:

Elhunyt Gulliték Eb-aranyérmes mestere

2005.03.03. 10:31

Elhunyt Rinus Michels, a világ egyik legjobb labdarúgóedzője - jelentette be a holland szövetség. A szakembert, akire szívműtét várt, csütörtökön hajnalban, 77 éves korában érte a halál.

Marinus Hendrikus Jacobus Michels 1928. február 9-én született. Játékosként 1946-tól 1958-ig összesen 269 alkalommal lépett pályára az Ajax Amsterdamban, amelyben 121 gólt szerzett, s amellyel 1947-ben és 1957-ben bajnoki címet ünnepelhetett. A válogatottban 1950 júniusában, a svédektől elszenvedett 4-1-es vereség alkalmával debütált, ezt követően még négyszer húzhatta magára a címeres mezt.

Miután az amatőr JOS Amsterdam és AFC Amsterdam kispadján belekóstolt a tréneri munkába, 1965-ben az Ajax vezetőedzője lett. Irányításával a Johan Cruyffot soraiban tudó együttes 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban és 1970-ben megnyerte a holland bajnokságot és háromszor (1967, 1970, 1971) a kupát.

A csapat 1969-ben elvesztette a BEK döntőjét az AC Milannal szemben, de két évvel később, 1971-ben elhódította a legrangosabb európai klubtrófeát. A Wembleyben lejátszott, Panathinaikosz elleni finálé Michels utolsó meccse volt az Ajax trénereként.

1971-1975: az FC Barcelona edzője, 1974-ben bajnokságot nyer a katalán gárdával
1974. március-július: a holland válogatott szövetségi kapitánya, csapatával bejut a világbajnokság döntőjébe, ahol 2-1-es vereséget szenved a házigazda NSZK-tól
1975-1976: technikai igazgató az Ajaxnál
1976-1978: visszatér az FC Barcelonához, amellyel 1978-ban spanyol kupát nyer
1978-1980: a Los Angeles Aztecs trénere
1980-1983: az 1. FC Köln vezetőedzője, 1983-ban Német Kupa-győztes
1984-1986: a holland szövetség technikai igazgatója
1986-1988: a holland válogatott szövetségi kapitánya, 1988-ban megnyeri a németországi Európa-bajnokságot, csapata a döntőben 2-0-ra győz a Szovjetunió ellen
1988-1989: a Bayer Leverkusen vezetőedzője
1990-1992: ismét a holland válogatott kapitánya, együttese a későbbi győztes dánoktól szenved vereséget 11-esekkel az 1992-es svédországi Eb elődöntőjében
1999: a nemzetközi szövetség (FIFA) az évszázad edzőjének választja.