Vágólapra másolva!
Egyetlen gárda sem szerzett három pontot a Bundesliga 24. fordulójának vasárnapi mérkőzésein, pedig a Kaiserslautern és a Dortmund is közel állt a győzelemhez, ám a mérkőzés vége a Hertha BSC-nek, illetve a Nürnbergnek sikerült jobban.

Négy vereséggel a háta mögött érkezett a Nürnberg a Dortmund elleni mérkőzésre, és a 62. percben úgy tűnt, hogy meglesz az ötödik zakó is, mivel Wörns a BVB-nek szerzett vezetést.

Ráadásul a hazaiak büntetőt hibáztak, de Mintal gyorsan javítottt, és Kehl eladott labdája után szezonbeli 19. góljával egyenlített.

Rosicky értékesített tizenegyese után ismét a sárga-feketék lehetettek boldogabbak, ám még a Nürnberg is kapott egy lehetőséget arra, hogy a mészpontról a Dortmund kapujába találjon, Vittek pedig nem követte el azt a hibát, mint honfitársa Mintal, így 2-2 lett a vége.

Berlinben Dárdai Pál a kispadról figyelhette ahogyan a kameruni Mettomo közeli találatával a Kaiserslautern került előnybe a második félidő ötödik percében.

A fővárosiak nagy offenzívába kezdtek, ami a 85. percben hozta meg az eredményét, a csereként beállt Salihovic ívelt egy szabadrúgást a szintén a kispadról beszálló Madlung fejére, és a hátvéd bólintása egy pontot ért a Hertha számára.

Bundesliga, 24. forduló
Hertha BSC - 1. FC Kaiserslautern 1-1 (0-0)
gól:
Madlung (85.), illetve Mettomo (50.)

1. FC Nürnberg - Borussia Dortmund 2-2 (0-0)
gól:
Mintal (76.), Vittek (89., 11-esből), illetve Wörns (62.), Rosicky (85., 11-esből)
piros lap: Cantaluppi (85., Nürnberg)