Vágólapra másolva!
A legrangosabbnak tartott ázsiai pontvadászatban, a japán J-League-ben a kissé megreformált pontvadászat rögtön két meglepő eredménnyel kezdődött. Váratlan eseményekben Franciaországban sem volt hiány, hiszen a galloknál az első öt helyen álló gárda egyike sem tudott nyerni, míg a törököknél a Galatasaray a Boszporusz Bikája, azaz Hakan Sükür találatával nyerte meg a Besiktas elleni derbit.

A török pontvadászatban a hét végén "kisderbire" került sor Isztambulban: ugyan nem a két ősi rivális, a Fenerbahce és a Galatasaray csapott össze, de az utóbbi gárda ellenfele az a Besiktas volt, amely az elmúlt években igyekezett felzárkózni a két fővárosi óriás mellé. A Galata végül nagy küzdelemben begyűjtötte a három pontot, ám a listavezető Fenerhez nem tudott közelebb kerülni, mert az élen álló együttes is nyert - de Hakan Sükürék legalább a második helyre feljöttek.

A Besiktas a szezonnak nagy várakozásokkal vágott neki, de az a terv, hogy a kispadra egy nemzetközileg elismert szakembert szerződtessenek a spanyol Vicente del Bosque személyében, nem jött be: a Real Madrid trénere nem hozta az eredményeket, és már az is meglepetést okozott, hogy egészen decemberig húzta az isztambulaiknál. Az előző év végén aztán menesztették, és a helyére a klub egykori legendás futballistája, Riza Calimbay került, aki annak idején csapatkapitányként három bajnoki címre vezérelte a Besiktast 1989 és 1992 között.

Calimbayt a Rizesportól csábították el, amellyel a tiszteletre méltó hatodik helyen állt, és vezérletével a Besiktas valósággal megtáltosodott, sorozatban négy meccset nyert, és feljött a negyedik pozícióba, vagyis optimistán várhatta a derbit, még akkor is, ha a csapat sztárcsatára, John Carew eltiltás miatt nem játszhatott.

A Galatánál viszont mér kevésbé volt jó a hangulat, hiszen a csapat egy héttel korábban váratlanul kikapott a Samsunsportól, és így visszaesett a harmadik helyre. Ráadásul az Ali Sami Yen stadionban a Besiktas meglepően jól szerepelt az elmúlt években, utoljára 2002 márciusában kapott ki, és öt mérkőzés óta őrizte veretlenségét.

A Galatasaray hívei egyedül abban bíztak, hogy nagy kedvencük, Hakan Sükür felépült a meccsre, és a Boszporusz Bikája nem is okozott csalódást: a hazaiak az ő második félidőben szerzett találatával nyerték meg a mérkőzést - Gheorghe Hagi együttese még azt is kibírta, hogy Necati Ates kiállítása miatt az utolsó fél órát emberhátrányban játszotta le. Sükürnek ez már a 14. gólja volt a szezon során a bajnokságban - a Galata színeiben eddig pályafutása során egy idény alatt sohasem ért el ennél kevesebb gólt, pedig ez már a tizedik pontvadászata a csapatban.

A Galata jó hétvégéje a vasárnap is folytatódott, hiszen a második helyezett Trabzonspor együttese vereséget szenvedett a Gaziantepspor otthonában, és így Hakan Sükürék feljöttek a dobogó második fokára. A Trabzon nem kezdte rosszul a találkozót, hiszen a góllövőlista élén álló Fatih Tekke találatával (akinek ez már a 19. gólja volt a szezonban) hamar megszerezte a vezetést, de a hazaiak fordítani tudtak.

A hajrában aztán úgy tűnt, hogy a vendégek legalább egy pontot szereznek, de négy perccel a lefújás előtt a Gaziantepspor középpályása, Sedat Agcay betalált, és így a Trabzonspor vereséget szenvedett. A Galatasaray örömét az tehette volna teljessé, ha az ősi rivális Fenerbahce sem nyer, hiszen Christoph Daum együttese a forduló előtt öt ponttal vezetett Sükürék előtt, ám a Fener, ha nagy nehezen is, de begyűjtötte a három pontot.

A listavezető a Tóth Balázzsal felálló Malatyaspor vendége volt, és a hazaiak remekül állták a sarat, pedig már a 34. percben emberhátrányba kerültek. Tíz perccel a lefújás előtt azonban a télen tízmillió euróért szerződtetett Nicolas Anelka betalált, és ezek után a brazil Marcio Nobre gólja a 90. percben már csak hab volt a tortán.