Százéves a Chelsea

Hétfőn ünnepli százéves fennállását napjaink sztárklubja, a Chelsea. Habár a londoni Kékek története nem bővelkedik világra szóló sikerekben, Roman Abramovics 2003-as érkezése óta egyetlen klubról sem írtak annyit, mint az orosz olajmágnás tulajdonolta egyesületről. Egy biztos: "Red Rom" 2003 nyara óta 650 millió eurót, azaz 156 milliárd forintot költött a csapatra, s ebből 278 millió eurót (66,7 milliárd forintot) játékosvásárlásra.

A 156 milliárd forint a 2004. évi magyar hazai össztermék (GDP) durván egy százaléka, azaz felfoghatatlanul hatalmas összeg. A klub pénzügyeit szigorúan titkolják, habár a szakemberek biztosra veszik, hogy vastagon veszteséges a Chelsea FC, s kizárólag Abramovics fontmilliói tartják életben a vállalkozást.

Persze amíg áramlik a tőke, addig nincs baj; a Stamford Bridge-i stadion Nagy-Britannia legpazarabb létesítménye, aki meg akarja nézni, annak 15 fontot kell fizetnie az idegenvezető által celebrált túráért. A klubnak van saját televíziója (Chelsea TV), saját rádiója (Big Blue Radio), pazar minivárosa (két, négycsillagos szállodával, öt étteremmel, 21 szalonnal), luxusüdülővel, sportvárossal (edzőkomplexum), tizenhárom futballiskolával és egy női csapattal, a Chelsea Ladies-zel, amely- hasonlóan a férfi gárdához - ugyancsak listavezető.
Ahhoz a férfi gárdához, amely minden idők egyik legjobb, legszórakoztatóbb BL-meccsének megnyerésével bent van a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, s amely nyolc pont előnnyel vezeti az angol bajnoki tabellát.

A száz éve, 1905. március 14-én, a Kensington FC és a Stamford Bridge FC fúziójával létrejött Chelsea FC sohasem volt népszerű Angliában, különösen azt követően, hogy a hetvenes években afféle "procc" klub lett belőle, a londoni felső tízezer kedvenc egyesülete. (Chelsea London legdrágább kerülete, itt a legmagasabbak az ingatlanárak.) Ugyanakkor - szinte paradox módon - a Chelsea szurkolótábora volt mindig is a legvadabb a szigetországban, úgy hogy a következő szóbeszéd járta: egy igazi Chelsea-szurkoló két székre vált jegyet a Stamford Bridge-en; az egyiken ül, a másikat pedig behajítja a pályára, amikor kitör a botrány.

A mai rongyrázó korszak valójában nem is Abramovics érkezésével kezdődött, hanem akkor, amikor Ken Bates egyetlen fontért megvásárolta a klubot - pontosabban annak hárommilliós adósságállományát. Bates olyan olyan sztárok leszerződtetésével, mint Vialli vagy Zola, megerősítette a gárdát, amely 1997-ben hatodik lett a bajnokságban, s ennél a pozíciónál azóta sem végzett hátrébb.

Bates azonban képtelen volt anyagilag rendbe szedni a Chelsea FC-t, ezért jött megváltásként Abramovics 80 millió eurós vételi ajánlata a klub részvényeinek 51 százalékára. Mindez 2003 júliusában történt, s azóta nincs megállás.

"Red Rom" elcsábította Manchesterből a MU ügyvezetőjét, Peter Kenyont, a Tottenham PR-igazgatóját, s a tengerentúli futball-liga (szigorúan amerikaifutballról, nem soccerről van szó) legmenőbb marketingszakemberét. Utóbbi úriember ugyan még életében nem látott európai futballmeccset, ötletei azonban minden igényt kielégítenek.

A közönség pedig élvezi az egész színjátékot. Valahányszor Abramovics szőke feleségével megjelenik a Stamford Bridge díszpáholyában, a tömeg kórusban kántálja: "We're fucking loaded!", amit szalonképesen valahogy így fordíthatnánk magyarra: "Tele vagyunk lóvéval!"

2005 az ázsiai és az észak-amerikai piac meghódításának éve lesz a tervek szerint, ennek érdekében például minden hazai meccsre vendégül látnak néhány Egyesült Államokbeli szurkolót - sorsolásos alapon kiválasztva -, akiknek minden költségét állják, kezdve a repülőjegytől a szállodaszámláig.

Azaz forradalmasítják a futball marketingjét a Stamford Bridge-en. Azon a Stamford Bridge-en, ami nem is Abramovics tulajdona, hanem a szurkolóké, egészen pontosan az általuk alapított "Chelsea Pitch Owners", azaz a Chelsea-pálya tulajdonosai névre hallgható részvénytársaságé, amelybe három angol fontért jegyezhetnek részvényt az érdeklődők.

Itt tart ma az a klub, melynek játékosai elsők voltak a futballtörténelemben - az Arsenal labdarúgóival együtt -, akik számot viseltek a mezük hátán, egy 1927-ben rendezett Arsenal-Chelsea bajnoki találkozón. A teljes igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy a számozás ötlete Herbert Chapmané, az "Ágyúsok" legendás menedzseréé volt.

Ch. Gáll András