Vágólapra másolva!
A labdarúgó-válogatott szerdai újpesti világbajnoki selejtezőjét követően a hétvégén a 19. fordulóval folytatódik az Arany Ászok Liga, amelynek legérdekesebbnek ígérkező mérkőzését vasárnap játsszák a Hidegkuti-stadionban. Az MTK és a Ferencváros 193. alkalommal találkozik egymással bajnokin, az üldözők közül a Debrecen Fehérvárra, az Újpest Nyíregyházára látogat, míg a Győr a Zalaegerszeget fogadja.

A Hungária körúton az idén még százszázalékos, az Újpestet és a Pápát is legyőző MTK Budapest a listavezető, s címvédő Ferencvárost fogadja. A hazaiak eddig kiválóan futballoztak, így megalapozott reményekkel várják a fővárosi rangadót. A keretből hiányzik Rodenbücher István, az U21-es válogatott középpályása ugyanis a Dunaújváros elleni barátságos mérkőzésen bokaszalag-szakadást szenvedett.

A vendégek ezer sebből véreznek, hiszen a két hazai vereség mellett (a Győr és a Fehérvár ellen) súlyos anyagi gondok is nehezítik a megfelelő felkészülést. Adem Kapic feljelentette a klubot a ligánál, a szlovén válogatott középpályás egyébként lovaglóizom-fájdalomra panaszkodva csak könnyített edzést végzett hét elején. Balog és Szűcs viszont felépült.

Eddig 192 alkalommal találkozott egymással a két együttes: a zöld-fehérek 77-szer, míg a kék-fehérek 72-szer diadalmaskodtak. A gólarány 303-299 az FTC javára.

A Ferencváros újabb botlására vár a trónkövetelő Debreceni VSC-AVE Ásványvíz, igaz Supka Attila együttesére sem vár könnyű feladata a nehéz helyzetben is jól futballozó Fehérvár FC vendégeként. A hazaiaknál Horváth Gábor elkezdhette a futóedzéseket, s ismét edzhetett Koller Ákos is.

A dobogó harmadik helyén lévő Győr a Zalaegerszeget fogadja, míg a negyedik Újpest Nyíregyházán vendégszerepel, s lép pályára a győzelem reményében. Persze kell a három pont az utolsó helyen szerénykedő nyírségieknek is.

"Az Újpest a bajnoki címért hajt, mi a kiesést akarjuk elkerülni, de innentől kezdve nem lehetünk tekintettel arra, hogy ki áll velünk szemben. Két hónapig tart még a bajnokság, ennyi időnk van arra, hogy elérjük a célunkat. A szombati meccsre vonatkozó előjelekről annyit, hogy jó erőben van a csapat, és ha nem követjük el újra a Vasas és Sopron ellen vétett hibákat, akkor nem lehet félnivalónk a mérkőzéstől" - nyilatkozta Détári Lajos, a nyíregyháziak mestere a Szabolcs Online-nak.

[origo]/(MTI)