Vágólapra másolva!
Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője szerint csapata nem érdemelt 2-0-ás vereséget a városi rivális AC Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ugyanakkor reménykedik, hogy a visszavágón Adrianóval kiegészülve sikerül kiharcolni a továbbjutást. Frank Lampard, a Bayern Münchent 4-2-re legyőző Chelsea középpályása úgy véli, a kétgólos előny ellenére izgalmas visszavágóra van kilátás kedden, mivel Michael Ballack ráadásban szerzett gólja életben tartotta a müncheni csapatot.

"Semmivel sem futballozott jobban a Milan, mint mi. A két góljukon kívül semmit sem tettek a győzelem érdekében. Sajnos az említett két találatnál elaludt a védelmünk. Nem adjuk fel, küzdeni fogunk a továbbjutás érdekében. Valószínűleg a visszavágón már Adriano is ott lehet a pályán, ami nagy erősítés lenne számunkra" - nyilatkozta a kék-feketék trénere.

Carlo Ancelotti, a sorozat 2003-as győztesének szakvezetője már jóval tárgyilagosabban fogalmazott: "Még semmi sem dőlt el, pedig többen már a döntőről beszélnek. Az Inter megmutatta, hogy komoly fejtörést okozhat nekünk, így még egy rendkívül kemény visszavágó elé nézünk".

Andrij Sevcsenko, a Milan ukrán aranylabdás támadója járomcsonttörése után 46 nappal tért vissza az együttesbe, és mindjárt góllal: "Látszott ugyan rajta a kihagyás, de mindent elárul, hogy betalált a kapuba. Elégedett voltam a teljesítményével" - mondta Ancelotti.

Kétgólos előnyt szerzett a Milanhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/bajnokokligaja/20050406london.html?pIdx=1