Vágólapra másolva!
Gólparádét láthatott a Santiago Bernabeu-stadion közönsége a 31. Primera División-forduló csúcsrangadóján, amelyen a Real Madrid 4-2-re legyőzte az ősi rivális FC Barcelonát. Raúlék sikerükkel 6 pontosra faragták az éllovas katalán gárda előnyét.

A Real Madridból kimaradt az exbarcelonai, egykori aranylabdás Figo, s a hazaiak a Raúl, Owen, Ronaldo csatártrióval kezdték a találkozót, míg a középpályán a védekező feladattal ellátott Gravesen mellett a támadó szellemű Beckham és Zidane kapott helyet. A gránátvörös-kékek kezdőcsapatában az utóbbi napokban gyomorpanaszokkal bajlódó Ronaldinho végül helyet kapott, az eltiltott Deco viszont nem játszhatott a bajnoki címet nagyban befolyásoló találkozón.

A fővárosiak villámrajtot vettek, rögtön a nyolcadik percben bevették Valdés kapuját. A gólínségben szenvedő és mostanság sokat bírált Ronaldo a jobb oldalon kavargatott, pár remek csel után az alapvonalról, jobbal középre ívelt, s az érkező Zidane - vérét adva csapatáért - 5 méterről, csukafejessel a hálóba juttatta a hajszálpontosan érkező labdát. Igen, Zidane vérét adta a sikerért, hiszen vetődését követően lefejelte a kapufát, így fájdalmai miatt nem tudott - egyszerűen nem volt képes - felhőtlenül örülni csapata góljának, a gall zsenit ápolni is kellett.

A 20. percben már két találattal vezettek a hazaiak: Beckham jobb oldalról, 25 méterről elvégzett - erőteljesen tekeredő - szabadrúgását a hosszúnál üresen hagyott Ronaldo 6 méterről, senkitől sem zavartatva fejelhette kapura. A Barcelona kapusa még beleért a labdába, ám nem tudta megakadályozni a második Real-gólt (2-0).

Az éllovas FC Barcelona ezután ritmust váltott, több veszélyes támadást is vezetett, majd szépített is: a tohonya Helguerától Xavi a madridi 16-osnál elvette a labdát, amire a kapu felé száguldó Eto'o csapott le, majd négy madridi védő gyűrűjéből tört kapura, és szorongatott helyzetből, 7 méterről Casillas mellett, jobb külsővel a kapuba gurított (2-1). (Eto'o számára azért is fontos volt ez a gól, mert annak idején a Real Madridtól "eltanácsolták".)

A katalánok némileg fölénybe kerültek, ám a kétperces ráadás slusszpoénja mégis a hazai csapat nevéhez fűződött. A 32. születésnapját épp vasárnap ünneplő Roberto Carlos a bal szélen saját magát indította, ötméteres hátrányból lesprintelt egy Barca-védőt, majd középre rúgott labdáját Raúl az ötös bal sarkából ballal kapura kotorta, Valdes kapus pedig nem tudott mit kezdeni a váratlan lövéssel (3-1). Az első félidőben 21 gólhelyzetet regisztráltak a spanyol statisztikusok: a Real mindössze háromszor találta el a kaput, mindhárom gól is lett, ráadásul kísértetiesen hasonló pozícióból születtek a találatok.

Forrás: MTI

Gólöröm Real-módra - vasárnap 4-szer is összeölelkezhettek a galaktikusok

A 65. percben a Madrid angol különítménye villogott: David Beckham zseniális, 35 méteres passza a szélsebesen megiramodó Michael Owen előtt pattant le, aki hosszú vágta után, 16 méterről a kifutó vendégkapus lábai között lőtt laposan a hálóba.

Nyolc perccel később Ronaldinho jobb oldalról, 25 méterről szabadrúgást végezhetett el, és a szétnyíló sorfal között szépen csavart a mozdulatlan Casillas kapujának a bal oldalába. Fontos megemlíteni, hogy a találat után nem sokkal Eto'o jobb térde megsérült, a kameruni csatárt hordágyon vitték le a pályáról. Mint később kiderült, a góllövőlista éllovasának a sérülése nem olyan súlyos, mint elsőre tűnt, így mindössze tíz nap pihenő vár rá. "Szerencsére nem történt szakadás vagy húzódás, csak egy kicsit begyulladt a térdszalagja" - közölte Jordi Ardevol, a klub orvosa. A 24 éves csatárnak futballistának a Getafe és a Málaga elleni bajnokikat kell kihagynia.

A Real győzelme azt jelenti, hogy az éllovas Barcelona előnye immáron csak 6 pont a Primera División tabelláján, azaz újra nyílt lett a bajnoki aranyért zajló küzdelem.

A címvédő Valencia Di Vaio duplájával a 90. percig 2-1-re vezetett a Málaga ellen, a hajrában azonban Duda pontot érő gólt szerzett a vendégcsapatnak. A Sevilla az előző fordulót követően hatodik volt, most viszont a szintén BL-helyre pályázó Espanyol ellen idegenben 3-1-re diadalmaskodott, s mivel a Villarreal és a Betis is csak ikszelt, Baptistáék felkapaszkodtak a dobogóra.

Primera División, 31. forduló:
Real Madrid - FC Barcelona 4-2 (3-1)
Real: Casillas - Salgado, Helguera, Pavón, R. Carlos - Beckham, Gravesen, Zidane - Raúl, Owen (Figo, 82.) - Ronaldo.
Barcelona: Valdés - Belleti, Puyol, Oleguer, van Bronckhorst - Márquez - Giuly (M. López, 66.), Xavi, Iniesta - Ronaldinho - Eto'o (Damiá, 72.).
gól: Zidane (8.), Ronaldo (20.), Raúl (47.), Owen (65.), illetve Eto'o (29.), Ronaldinho (73.)

Espanyol - Sevilla 1-3 (0-2)
gól: Jonathan (73.), illetve Lordi (8.), Baptista (12.), Alves (90.)

Getafe - Albacete 1-0 (0-0)
gól: Dorado (66.)

Mallorca - Real Zaragoza 0-2 (0-0)
gól: Savio (56.), Villa (86.)

Osasuna - Racing Santander 1-0 (0-0)
gól: Webo (49.)

Betis - Levante 2-2 (2-1)
gól: Edu (11.), Oliveira (31.), illetve Ribera (25.), Juanma (66.)

Valencia - Málaga 2-2 (2-1)
gól: Di Vaio (20., 44.), illetve Baiano (34.), Duda (90.)

Deportivo La Coruna - Villarreal 1-1 (0-0)
gól:
Luque (64.), illetve Arzo (85.)

[origo]/(MTI)