Vágólapra másolva!
Bobby Williamson, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Plymouth vezetőedzője azt szeretné, ha Buzsáky Ákos - aki az FC Portótól kölcsönben szerepel a szigetországban - a következő szezonban is az együttest erősítené.

"Gyakorlatilag egyből befogadták a szurkolók, és pillanatok alatt beilleszkedett a csapatba. Óriási tehetségről van szó, de természetesen sokat kell még tanulnia. Szerencsére ezt ő is tudja, ezért jó vele dolgozni" - nyilatkozta a tréner a klub honlapján a 23 éves középpályásról.

A korábbi U21-es válogatott futballista múlt héten a Watford ellen győztes gólt szerzett, valamint a Notthingham Foresttel szemben 3-0-ra megnyert összecsapáson is nagyszerűen játszott.