Vágólapra másolva!
Tovább folytatódott a Ferencváros mélyrepülése az Arany Ászok Ligában: szombaton a Kaposvár lopott pontot az Üllői útról, így László Csaba tanítványai előtt már három ponttal vezet a Debrecen. Az 1-1-re végződött találkozón az FTC trénere kipróbálta a címvédő egyik tehetséges játékosát: a 18 esztendős Bartha László most debütált az első osztályban. A támadó az utolsó negyedórát tölthette a pályán.

"A keretben ugyan ott voltam már a szerdai kupameccsen is, mégsem számítottam rá, hogy már most lehetőséget kapok. Nem tagadom, izgultam egy kicsit, hiszen mégiscsak ez volt az első meccsem az élvonalban, de nem volt sok időm azon gondolkodni, hogy mit is érzek, annyira váratlanul ért a becserélésem" - mondta Bartha az ftc.hu-nak.

A Ferencváros edzője, László Csaba a visszaesés okairól is beszélt a klub honlapján: "A játékosaim nem tudnak megfelelően koncentrálni, aminek nagyon sok összetevője van. Ennek következménye, hogy főleg az első félidőben sokat hibáztunk, rengeteg volt a pontatlan passz. A játékosaimat azonban most sem tudom elmarasztalni, hiszen küzdöttek, hajtottak, csak éppen a helyzeteink kimaradtak. Külön szeretném kiemelni Lipcsei Pétert, aki ezen a találkozón igazi vezére volt a csapatnak. A játékvezetőről pedig csak annyit, hogy nem adott piros lapot az ellenfél játékosának, amikor utolsó emberként szabálytalankodott Bajevskivel szemben." A szakvezető hozzátette: a mérkőzés után nem búcsúzni ment ki a szurkolókhoz, hanem beszélgetni.

Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője természetesen elégedett volt az egy ponttal: "Az első félidőben méltó ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak, és egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna. A szerdai teljesítményünkkel nem lehettem elégedett, ezért elbeszélgettem a játékosaimmal. Azt kértem tőlük, hogy játsszanak úgy, ahogy ősszel tették. Tisztában vagyunk vele, hogy a mi játékoskeretünk messze nem olyan erős, mint a Fradié, de a megfelelő koncentráltsággal és hittel sikerült jó eredményt elérnünk."