Társoldalunk:

125 millió euró a Barcelona mezéért

2005.04.13. 9:28

A világ nagy futballcsapatai közül egyedül a Barcelona nem visel mezreklámot, de már nem sokáig. A katalán óriásklub vezetősége egy hónapon belül dönt arról, kinek adja el a jogot. Az ár grandiózus: öt évre 125 millió euró (több mint 30 milliárd forint).

Az eddigi rekordár a Juventus által elért 22 millió euró/idény - a Tamoil nevű olajtársaság vásárolta meg ennyiért a torinói megaklub trikóját. Joan Laporta, a Barcelona első embere hétfőn jelentette be a TV3 katalán tévécsatorna műsorában, hogy a Juve hamarosan csak második lesz ezen a ranglistán, hiszen jelenleg két ajánlat fekszik a Barcelona vezérkata előtt, s mindkettő jobb a Tamoilénál.

Az első a Kínai Népköztársaság kormányától érkezett, egy állami utazási irodán keresztül. A kínaiak a 2008-as pekingi olimpiát szeretnék reklámozni évi 24 millió euróért. Mivel a játékokig már csak 3 év van hátra, az ajánlat 3+2 évre szólna, s az utolsó két évben természetesen már nem az olimpiát, hanem valamilyen más kínai turisztikai célpontot hirdetnének.

Az ügylet akkor merült fel, amikor Joan Laporta a közelmúltban a Kínai Népköztársaságban járt. Szó van arról is, hogy eladnák a Barca névhasználati jogát valamelyik kínai klubnak, továbbá tehetségkutatási és -nevelési megállapodást is kötnének Kínával.

Az ázsiai országban hihetetlenül népszerű a katalán csapat, a minapi Real Madrid-Barcelona rangadót élő adásban, hajnali háromkor hatmillióan látták, viszont a másnapi ismétlésnek 160 millió nézője volt Kínában.

A másik ajánlatot a Qatar Airways tette: az arábiai légitársaság öt évre évente 25 milliót kínál. Ez utóbbi ajánlat elfogadása mellett az szól, hogy nem 3+2 éves, és nincs benne semmiféle opció, tehát összesen 125 millió eurót jelentene a csapatnak. A kínai ajánlat vonzereje viszont abban rejlik, hogy ezen keresztül megnyílna a gránátvörös-kék termékek előtt az 1,3 milliárd fős kínai piac.

Ch. Gáll András

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK