Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség tallinni kongresszusán elfogadták a nemzetközi szövetség (FIFA) javaslatát, így a jövő év helyett 2007-ben választ új elnököt a szervezet.

A FIFA korábban azért kérte az UEFA-t a módosításra, mert attól tartott, hogy a 2006-os németországi világbajnokságot beárnyékolná az elnökaspiránsok kampánya. Az 52 tagország képviselői által egyhangúan elfogadott határozat egyben azt is jelenti, hogy 2007-ig továbbra is a svéd Lennart Johanson marad az UEFA élén. A 75 éves sportvezető 1990-től irányítja a kontinentális szövetséget. A két év múlva távozó Johansson helyéért minden bizonnyal a német Franz Beckenbauer és a francia Michel Platini harcol majd.

Az UEFA tallinni kongresszusán döntés született arról is, hogy a 2006/2007-es idénytől kezdve csak olyan klubok szerepelhetnek a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában, amelyeknek a keretében legalább négy saját nevelésű játékos található. A 2007/2008-as szezonban már hat, egy évvel később pedig nyolc ilyen futballistát kell szerepeltetni a 25 fős listán.

"Az UEFA a nemzeti szövetségeknek is azt ajánlja, hogy terjesszék ki a rendszer a hazai bajnokságokra, ezért nálunk is napirendre tűzzük majd a kérdést. Jómagam igennel fogok szavazni, hiszen csak akkor lehetünk újra sikeresek, ha az OTP-MOL Bozsik Akadémiának köszönhetően új alapokra helyezett utánpótlás-nevelést valóban a prioritások közé emeljük, s a tehetségeknek mihamarabb lehetőséget adunk profi csapatainknál" - mondta Bozóky Imre MLSZ-elnök.

Az UEFA elöljáróinak elképzelése szerint a későbbiekben a nemzeti küzdelmekre is célszerű lenne kiterjeszteni az utánpótlás-nevelést célzó intézkedést. Az európai szövetség értelmezése szerint e szabály tekintetében saját nevelésű játékosnak számít az a futballista, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évig az adott klubban vagy ugyanahhoz a nemzeti szövetséghez tartozó más egyesületben, esetleg labdarúgóakadémián edzett. "A döntésnek, amelyet a sportágunk jövője érdekében hoztunk meg, semmi köze egy adott játékos nemzetiségéhez" - igyekezett rögtön pontosítani a határozatot Per Ravn Omdal, az UEFA alelnöke, utalva ezzel arra, hogy a szabad munkavállalás elvét tiszteletben tartva akár külföldi játékos is lehet saját nevelésű. A kongresszus egyhangúlag fogadta el az új szabályt.

"Az UEFA elismeri a pénz fontosságát, de fenntartja, hogy a sportágnak nem csak erről kell szólnia" - áll a szövetség nyilatkozatában. "A futballnak mindenekelőtt versenysportnak kell lennie. Ez pedig azt jelenti, hogy a képzésből minden szereplőnek ki kell vennie a részét, és senki sem elégedhet meg azzal, hogy mások által nevelt játékosokat vásárol."