Vágólapra másolva!
Óriási lépést tett első osztályú tagságának meghosszabbítása felé a Portsmouth együttese, miután a Premier League 35. fordulójának vasárnapi játéknapján 4-1-re verte a nagy rivális Southamptont. A mérkőzés érdekessége, hogy a végeredmény már a 27. percre kialakult. A másik találkozón a Manchester United 0-1-ről fordított a Newcastle ellen.

Portsmouth-Southampton. A Premier League Nyíregyháza-Debrecenje, vagy kosárlabda-párhuzammal élve Falco-Körmendje. A két dél-angol szomszédvár randevúi mindig kiélezett küzdelmet, igazi presztízscsatát hoznak, még akkor is, ha esetleg semmiről sem dönt az adott mérkőzés. Az idei tavaszon azonban több okból is kiemelt fontosságot kapott a két - a szezon során egyaránt harmadik edzőjét fogyasztó - együttes összecsapása.

Egyrészt mindkét csapat a kiesés ellen küzd - a viszonylag biztos, ám hátradőlésre alkalmat nem biztosító pozícióban található Pompey talán kevésbé "körömrágva", a forduló előtt a sereghajtó pozíciójába visszacsúszó Soton viszont minden létező eszközt megragadva -, másrészt Harry Redknapp személye miatt.

Az angol edzői kar egyik legtekintélyesebb tagja élvonalba vezette, majd benntartotta a Portsmoutht, azonban nézeteltérése támadt Mandaric klubelnökkel Zajec szakmai igazgató kinevezése miatt, így szezon közben távozott a klubtól. Redknapp úgy tervezte, pihen egy kicsit következő feladatvállalása előtt, azonban a gyorsan érkező Soton-hívásra nem tudott nemet mondani. Így lett Portsmouthban rendkívül népszerű, megsüvegelendő emberből persona non grata.

Mivel a szombati játéknapon a Crystal Palace és a Norwich is nyert, nem maradt más választása a vendég piros-fehéreknek, mint támadó szellemben, mindhárom pont megszerzésének reményében pályára lépni a Fratton Parkban. Nos, lehet, hogy Phillipsék tisztában voltak a feladat nagyságával és nehézségével, lehet - biztos -, hogy Redknapp mester alaposan felkészítette csapatát az összecsapásra, ezzel együtt a Portsmouth olyan első félórát produkált, amely nem mindennap látható a világ futballpályáin.

A negyedik percben a liga egyik legmegbízhatóbb, a nagycsapatok által is rendszeresen megkörnyékezett kapusa, a finn válogatott Antii Niemi jött ki rossz ütemben, elütötte LuaLuát, a jogosan megítélt büntetőt pedig Ayiegbeni gólra váltotta. 1-0 tehát a hazaiaknak, azonban ekkor még a többezres Soton-tábor sem gondolta, hogy a kínok kínját kell majd kiállniuk a következő percekben.

A tizenhetedik percben a Portsmouth csapatkapitánya, a holland középhátvéd De Zeeuw lopakodott előre, és egy szögletet követően az elalvó védők között a kapuba bólintott. Mielőtt nagyon nekibúsultak volna a Szentek hívei, a szenegáli válogatott Henri Camara egy remek egyéni akciót követően szépített (még Harry Redknapp - akinek pedig ez nem igazán szokása - is felugrott a kispadról, hogy tüzelje játékosait).

Azonban mindössze két percig éltek a vendégremények, ekkor ugyanis Niemi egészen megmagyarázhatatlan hibát vétett: a már az első gólban is ludas finn kapus elképzelhetetlenül rosszul futott ki kapujából a tizenhatoson kívülre, tisztázni nem tudott, LuaLua pedig élt a lehetőséggel, és az üresen árválkodó kapuba emelt. Ezzel pedig még nem volt vége: a huszonhetedik percben ismét LuaLua elé került a labda, a kongó csatár pedig remek mozdulattal tekert a vendégkapu bal oldalába.

4-1 tehát a huszonhetedik percben, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, az előnyben lévő csapat már nem erőltette a támadásokat, a Southampton pedig egészen egyszerűen nem tudta felvenni a ritmust. A játék szép lassan ellaposodott, később pedig kiderült, akik a gólokra volta kíváncsiak, akár az első félóra végén hazamehettek volna.

Nem mentek, hanem a végén megünnepelték a Pompeyt, amely ezzel a győzelmével - ha matematikailag még nem is - gyakorlatilag meghosszabbította első osztályú tagságát, míg a Szenteken most már minden bizonnyal csak a csoda segíthet (ebben a bajnokságban eddig mutatott teljesítményük alapján meglehetősen valószínűtlen, hogy mindhárom hátralévő meccsüket megnyerjék).

Zsinórban három bajnoki vereséggel a háta mögött érkezett a Newcastle az Old Traffordra, ráadásul a kupában is éppen a MU búcsúztatta a Szarkákat, ennek ellenére a vendégek szereztek vezetést, Howard röviden szabadított fel, Ambrose lecsapott a labdára, és kihasználta az amerikai kapus bakiját.

A Manchester csak a második félidőben tudott válaszolni, de akkor megadta a módját, Rooney egy szenzációs kapáslövéssel egalizált. A győztes gólt Wes Brown jegyezte fejjel, a hátvédnek ez volt az első találata az élvonalban.

Premier League, 35. forduló:
Portsmouth - Southampton 4-1 (4-1)
gól:
Ayiegbeni (4., tizenegyesből), De Zeeuw (17.), LuaLua (22., 27.), illetve H. Camara (20.)

Manchester United - Newcastle United 2-1 (0-1)
gól: Rooney (57.), Brown (75.), illetve Ambrose (27.)