Vágólapra másolva!

Ismét Riedl ült le a vietnámi kispadra

Az osztrák Alfred Riedl lett a vietnami labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az 56 éves szakember 2008-ig szóló szerződést írt alá a délkelet-ázsiai ország szövetségével.

Április 26-án, kedden ünnepélyes keretek között írta alá szerződését Alfred Riedl, aki az elkövetkező három esztendőben a vietnámi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségét tölti be. A szövetség közleménye szerint az 56 éves osztrák szakember nemcsak a felnőtt csapatért lesz felelős, de ő irányítja majd az U23-as és az U20-as nemzeti együttes szakmai munkáját is.

Az aláírást követően Riedl elégedett nyilatkozott a Thanhnien című lapnak. "Boldog vagyok, hogy ismét itt dolgozhatok, s remélem, a szövetséggel tervezett együttműködésünk sikeres lesz. Ez a negyedik alkalom, hogy a vietnámi labdarúgó-válogatott élén dolgozhatom" - mondta a szakember, aki 2008-is három komoly versenyen is irányítja majd a délkelet-ázsiai gárdát. (Érdekesség, hogy internetes statisztikák szerint 1998-2001 és 2003-04-ben volt csak vietnámi kapitány, azaz a mostani mindössze a harmadik regnálása.)

Idén novemberben a "Sea Games 23" elnevezésű viadalon vesz részt a csapat, jövőre a Tigris-kupa, 2007-ben pedig az Ázsia-kupa a főesemény. Riedl első meccsét május elsején vívja a válogatottal, az ellenfél Hanoiban a cseh Slavia Praha lesz.

A vezetőedző ugyan nem nyilatkozott a fizetéséről, ám a helyi lapok úgy tudják, havi 12 ezer dollárt keres majd.