Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 5-én!

1998-ban ezen a napon jelentették be a Manchester United szóvivője, hogy az angol klub szerződtette Jaap Stamot, a PSV Eindhoven védőjét. Alex Ferguson és a MU vezetése nem volt kicsinyes az ajánlattételnél (persze a holland klubot sem kellett félteni az alku során), hiszen Stam az év nyarán 10,75 millió font ellenében költözhetett Angliába.

A 26 éves németalföldi védőt már régóta figyelték a szigetországból, a kiváló testfelépítésű védő (191 cm, 90 kg) számára ugyanis idilli állomáshelynek tűnt az angol liga. Az Oranjéban két esztendővel korábban bemutatkozott Stam 1993-ban a másodosztályú PEC Zwolléból került az SC Cambuurba, amelyhez a kiesés után is hű maradt.

Leeuwardeenből a Willem II-hez vezetett az útja, majd 1996-ban szerződtette a PSV Eindhoven. A Philips-gyári klub színeiben két jól sikerült szezon is elegendő volt, hogy Európa élklubjai felfigyeljenek a hórihorgas hollandra, aki a kecsegtető ajánlatok közül végül a Manchester Unitedét fogadta el.