Vágólapra másolva!
Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóit: az orosz CSZKA Moszkva az olasz AC Parmát fogadja, míg a holland AZ Alkmaar a portugál Sporting Lisboát látja vendégül.

Előbbi párharcban az olaszok - ahogy a sorozatban eddig mindig - várhatóan a "B csapatukkal" állnak ki, mivel a Serie A-ban élet-halál harcot vívnak a bennmaradásért, s így legjobbjaikat, köztük a góllövőlistát vezető Alberto Gilardinót rendszeresen pihentetik az UEFA-kupában.

A vendégeknél Pietro Carmignani edző nem számíthat az eltiltott Fabio Vignaroli mellett Marco Marchionni és Stefano Bettarini játékára sem, így várhatóan a középpályán szerepet kap majd a mindössze 17 esztendős Daniele Dessena és a 18 éves Filippo Savi is.

Ennek ellenére a moszkvaiak még hazai pályán sem mehetnek biztosra, hiszen a bizonyítási lehetőséghez jutó fiatalok rendre harcosan és szervezetten védekeznek, s ha akár csak egyszer betalálnak, jó esélyük lesz a fináléba kerülésre, mivel az első találkozón gól nélküli döntetlen született.

Az mindenképpen a Parma mellett szól, hogy eddig négyszer jutott az elődöntőbe valamelyik európai kupasorozatban (KEK, UEFA), s ekkor minden alkalommal döntőt is játszott a gárda. Ráadásul a CSZKA eddig kétszer próbálkozhatott hazai környezetben itáliai együttes ellen, s még nem sikerült nyernie. Az 1991/92-es UEFA-kupa-sorozatban az AS Roma győzött Moszkvában 2-1-re, míg két évvel ezelőtt a Parma játszott 1-1-et. Ez az eredmény most is boldoggá tenné az olaszokat...

A CSZKA - amely első fővárosi orosz csapatként nyerhetne nagy európai kupát - pihenten készül a találkozóra, az orosz bajnokságban ugyanis április 17-én játszotta utolsó találkozóját Valerij Gazzajev együttese.

A másik párharcban színvonalasabb találkozóra van kilátás. Az idény egyik meglepetéscsapatának számító holland Alkmaarnak egygólos hátrányt kell ledolgoznia otthonában. Ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a portugál együttes a sorozat egyik leggólerősebb alakulata.

A vendégeket külön doppingolhatja, hogy 1964 óta nem jutottak európai kupa fináléjába, akkor éppenséggel az MTK ellenében sikerült - megismételt döntőt követően - elhódítaniuk a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A holland gárda erejét mutatja viszont, hogy a mostani sorozat eddigi 13 mérkőzéséből kilencet győztesen vívott meg, ráadásul hazai pályán hatból ötször nyert.

Co Adriaanse gondjait növeli, hogy két játékosa, Olaf Lindenbergh és Michael Buskermolen sem léphet pályára sárga lapjai miatt. "Buskermolen hiánya kevesebb problémát okoz, ugyanis Barry Opdam eltiltása lejárt, így ő tudja pótolni őt. Lindenbergh szerepe azonban kulcsfontosságú lenne a középpályán, egyelőre még nem tudom, ki helyettesítheti őt" - panaszkodott a holland tréner.

A vendégeknél José Peseiro nem számíthat három sérült játékosára, Joseph Enakarhire, Rogerio és Carlos Martins el sem utazott Hollandiába. Ott lesz viszont a csapattal a 34 éves csapatkapitány, Pedro Barbosa, aki ismét játékra jelentkezett.

"Sok európai stadionban jól játszottunk már idén, biztos vagyok benne, hogy most is a legjobb formánkat nyújtjuk majd. Játékosaim tökéletes formában vannak. Kollégám azt nyilatkozta, szeretne ott lenni május 18-án Lisszabonban. Rendben, majd foglalunk számára egy szobát, de a finálét a Sporting fogja játszani" - mondta magabiztosan a lisszaboni szakvezető.

A döntőt május 18-án Lisszabonban, a Sporting otthonául szolgáló José Alvalade-stadionban rendezik.

a csütörtöki program
UEFA-kupa, elődöntő, visszavágók
CSZKA Moszkva (orosz) - AC Parma (olasz) 18.45
AZ Alkmaar (holland) - Sporting Lisboa (portugál) 21.00

[origo] / (MTI)