Vágólapra másolva!
A Győr ellen remek gólt és gólpasszt jegyző Fehér Csaba vasárnap az utolsó meccsén szerepelt az Újpest labdarúgócsapatában, hiszen sárga lapjai miatt nem játszhat a csütörtöki zárófordulóban Diósgyőrött. A válogatott középpályás a nyári felkészülést már a holland bajnok és Bajnokok Ligája-elődöntős PSV Eindhovennél kezdi el.

- A Győr ellen remekelt, ez volt a legjobb meccse a szezonban?
- Ha nem is a legjobb, de az egyik legjobb, az biztos - ám nem csak nekem, hanem a csapatnak is. A Győr elleni játékunk mellett ugyanis ki kell emelni a Debrecen és a Vasas legyőzését is.

- Előfordult már, hogy gólt és gólpasszt is ért el egy meccsen?
- A Breda játékosaként több gólt szereztem és több gólpasszt is adtam, de arra nem emlékszem, hogy mindkettő 90 perc alatt sikerült volna. Nem igazán vagyok az a focista, aki számon tartja a statisztikáit.

- A Győr elleni bajnoki - bizonytalan ideig - az utolsó Újpest-meccse volt, szerződése értelmében ugyanis vissza kell térnie a PSV Eindhovenhez.
- Igen, a szerződésem 2008-ig köt a PSV-hez. Ezúttal azonban bizonyítani szeretnék, vagyis nemcsak a keretbe akarok bekerülni, hanem rendszeresen a csapatba is. Ha nem sikerül, akkor át kell gondolnom a lehetőségeimet. Az viszont biztos, akármi történjen is, a Breda és az Újpest mindig elsőbbséget élvez nálam.

- Már holland bajnoknak mondhatja magát, ám a BL-ben bebizonyosodott, a PSV Európa egyik legerősebb csapata. Figyelte csapata tavaszi menetelését?
- Igen, a vasárnapi kupadöntőre el is utaztunk volna néhány újpesti barátommal, de a válogatott miatt nem lehetek ott.

- Hogyan értékeli az elmúlt fél évet?
- Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült megnyerni a bajnokságot, egy viszont biztos - és ezt nem csak újpesti szimpatizánsok mondták nekem -, az NB I-ben a mi csapatunk játszotta a legstílusosabb futballt. Sajnos a papírformameccseket nem sikerült megnyernünk, így nem is érhettük el a célunkat. Mindenesetre örülök, hogy együtt játszhattam a régi barátaimmal és újakat ismerhettem meg.

- Kit emelne ki elsősorban utóbbiak közül?
- Mindenképpen Böjte Attilával kezdeném a sort, aki óriási "fogást" jelent a klub számára. Megemlíteném még Vanczák Vilit, aki szép jövő előtt áll, nagy karriert futhat be, persze ehhez még sok munkára lesz szüksége. Erős Karcsi hozzáállása, alázata példa lehet minden fiatal számára, igaz, ez nem meglepetés számomra, hiszen korábban már játszottunk együtt. De felsorolhatnám akár az egész csapatot.

(ujpestfc.hu)