Vágólapra másolva!
A Livorno a feljutást követően nem sok jóban reménykedhetett, hiszen kerete nem tűnt alkalmasnak többre, mint a kiesés elleni harcra. Az élvonalban először szereplő fiatalok és a néhány sok csatát megélt, de már pályája zenitjén túl lévő rutinos játékos alkotta csapat eleinte nem is tudott rácáfolni a várakozásokra, hiszen az őszi idény java részét a kiesőzóna közelében töltötte. A januári edzőváltás azonban megtette hatását: a játékosként világhírű, ám edzőként zöldfülűnek számító Roberto Donadonival egy csapásra javulni kezdtek az eredmények, és a Livorno a bajnokság végére biztos középcsapat lett.

A Serie A hat, tavaly nyáron feljutott klubja közül talán a Livorno volt a legkevésbé ismert a szurkolók előtt, hiszen a bordó-feketék a másodosztályban sem igazoltak "sztárokat", mint a Fiorentina vagy a Palermo, arra pedig csak a legöregebbek emlékeznek, mikor szerepelt utoljára az együttes a legmagasabb osztályban. Több mint fél évszázada, egész pontosan 1949-ben, így érthetően nagy volt a helyiek várakozása a csapat szereplését illetően.

Annak ellenére is, hogy a klub a nyári átigazolási időszakban sem tudott megfelelően erősíteni, a keret zömét szinte ismeretlen, rutintalan fiatalok alkották, akiknek nemigen volt élvonalbeli tapasztalatuk. Mellettük azért akadt néhány idősebb, a Serie A-ban otthonosan mozgó futballista is a keretben (mint például a Lucarelli testvérek, Alessandro és Cristian, Gennaro Ruotolo vagy Igor Protti), az azonban erősen kérdéses volt a rajt előtt, hogy a harmincon túli játékosok mennyire bírják majd az első osztály iramát.

Az edző személye azért garanciát jelentett arra, hogy a csapat mindent megtesz majd a nagy cél eléréséért, azaz a bennmaradás kiharcolásáért: a nyáron az a Franco Colomba került a kispadra, aki már többször is bizonyított az élvonalban.

Az őszi idényben tulajdonképpen a várakozásoknak megfelelően szerepelt a csapat, hiszen Lucarelliék hazai pályán jobbára győztek (vagy legalábbis nem kaptak ki), idegenben viszont általában vereséget szenvedtek. Mivel azonban a két széria közül a számukra kedvezőtlenhez ragaszkodtak jobban a bordó mezesek, decemberre a táblázat hátsó harmadában, a kiesőjelöltek között találták magukat.

Ráadásul Colomba is összetűzésbe került mind a játékosokkal (elsősorban Prottival), mind a szurkolókkal, így nem volt túl meglepő a vezetőség januári bejelentése, miszerint a trénert felmentik a további munkavégzés alól. Az utód személye azonban már jóval nagyobb szenzációt jelentett: a csapat új edzője az AC Milan korábbi BEK-győztes, világbajnoki ezüstérmes középpályása, Roberto Donadoni lett, aki korábban még sohasem dolgozott az élvonalban.

Játékosmúltja miatt a drukkerek és a futballisták is maximálisan megbíztak Donadoniban, aki hatalmas lendülettel látott munkához, s ennek hamar meg is lett az eredménye: első két mérkőzését megnyerte a csapat az edzőváltás után (a második győzelem különösen értékes lehetett a tréner számára, hiszen együttese az AC Milant verte hazai pályán 1-0-ra), és máris feljebb lépett a táblázaton. Mivel Donadoni a téli átigazolási időszak kellős közepén látott munkához Livornóban, az erősítésekre nem sok idő maradt, és ennek megfelelően nem is sok új játékos érkezett a klubhoz: mindössze hárman jöttek.

Olasz kiscsapatoktól merőben szokatlan módon nem a sztárkluboknál mellőzött játékosok érkeztek kölcsönbe, hanem valamennyi új igazolás külföldről érkezett: a cseh Mario Licka a Baník Ostravától, a brazil Paulinho a Juventude együtteséből, a ghánai Emmanuel Osei pedig a török Sebatsportól érkezett. Mivel mindhárman igen fiatalok - az európai és az afrikai játékos 23, brazil csapattársuk pedig mindössze 19 esztendős - szerződtetésük inkább hosszú távú befektetésnek számít, egyelőre egyikük sem számít húzóembernek. A csapat eredményeinek látványos feljavulása tehát nem nekik, hanem sokkal inkább Donadoninak köszönhető.

A 42 éves szakember nem is annyira taktikailag, mint mentalitásával hozott újat a csapatnak: mivel néhány éve még maga is rúgta a labdát, ért a játékosok nyelvén, mindenkivel megtalálja a megfelelő hangot. Még Prottival is, akivel Colombának igen komoly konfliktusa volt: a 38 éves csatár, aki a feljutáshoz nem kevesebb mint 24 góllal járult hozzá, az első 18 játéknapon (azaz az edzőváltásig) mindössze egyszer talált be, Donadoni kinevezése után viszont öt alkalommal volt eredményes.

Nála is sokkal jobban "termelt" Cristiano Lucarelli, a bajnokságot 24 találattal, egyben gólkirályként zárta, a csapat pedig végül a kilencedik pozíciót szerezte meg, ami minden várakozást felülmúlt. És még ennél is sokkal jobban állhatna a gárda, ha védelme nem lenne ilyen gólképes: a 60 kapott gól a második legtöbb a mezőnyben. A 34. és a 35. fordulóban azt a kivételes "bravúrt" hajtotta végre a csapat, hogy három, illetve négy gólt lőtt, mégsem szerzett pontot, ugyanis előbb az AC Parma, majd a Siena rámolt be hat gólt Marco Amelia kapujába.