Vágólapra másolva!
Az Internazionale kettős győzelemmel, története során pedig negyedszer hódította el a labdarúgó olasz kupát, miután a döntő visszavágóján hazai pályán 1-0-ra nyert az AS Roma ellen. A találkozó egyetlen találatát Sinisa Mihajlovic szerezte szabadrúgásból.

A kék-feketék számára azért különösen fontos a diadal, mert ezzel feledtethették a csalódást keltő bajnoki szereplésüket, ráadásul ezt megelőzően 1982 nyerték meg utoljára a kupát.

Az eredmény egyik csapat szereplését sem befolyásolta a nemzetközi kupákban, ugyanis az Internazionale bajnoki harmadik helyével a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, így az AS Roma döntősként az UEFA-kupa küzdelmeiben vehet részt.

Olasz kupa, döntő, visszavágó:
Internazionale - AS Roma 1-0 (0-0)
Inter: Toldo - Cordoba, Materazzi, Mihajlovic, Favalli (Gamarra, 89.) - Zé Maria (Verón, 87.), C. Zanetti, Stankovic (Biava, 94.), Kily Gonzalez - Martins, Cruz.
Roma: Curci - Panucci, Mexes, Chivu (Ferrari, 80.), Cufré - Mancini, Perrotta, Dacourt (Montella, 46., Corvi, 73.), De Rossi - Totti, Cassano.
gól: Mihajlovic (52.)
piros lap: Cufré (65., AS Roma)

Az Internazionale kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel hódította el a kupát.

Olasz kupa-győztesek (1922-2005):
9 alkalommal: Juventus
7: AS Roma
6: Fiorentina
5: AC Milan, Torino
4: Internazionale, Sampdoria, SS Lazio
3: Napoli, AC Parma
2: Bologna
1: Atalanta, Genoa, Vado, Venezia, Vicenza.