Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok játékosait bármikor kötelezhetik doppingellenőrzésre, akár a sorozaton kívül is.

Az eddigi szabályzat szerint csak a mérkőzések után vizsgálták a futballistákat, most már erre edzés közben is sor kerülhet. Az UEFA ezzel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályaihoz alkalmazkodott.

"A jövőben jóval szigorúbbak lesznek a vizsgálatok. Az a célunk, hogy még csak ne is gondoljanak a labdarúgók a tiltott szerek használatára" - nyilatkozta Lars-Christer Olsson, az UEFA főtitkára.

Az UEFA június 1-től érvényben lévő doppingellenes szabályzata értelmében ezentúl vér-és vizeletmintát is kötelesek adni a játékosok.

A BL 2005/06-os idényében a főtáblára kerülő 32 csapat 950 futballistáját ellenőrzik majd.