Vágólapra másolva!
Mészöly Géza, az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint rendkívül fontos a holland Feyenoord elleni barátságos mérkőzés, hiszen csak akkor érhet el nemzetközi szinten is komoly eredményeket a gárda, ha európai élklubokkal is összeméri tudását. A németalföldi egyesület sportigazgatója szerint a csapat nem mondott le végleg a kölcsönadott Babos Gáborról.

"Tavaly a VfB Stuttgart elleni kettős vereséggel zárult UEFA-kupa-párharcban szembesültem azzal igazán, hogy mekkora volt a két futball közötti különbség gondolkodásban és játékban egyaránt. Ezen csak akkor tudunk változtatni, ha minél többet játszunk a Feyenoordhoz hasonló erősségű csapatokkal"- nyilatkozta Mészöly Géza a siófoki mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A két klub több mint egy hónappal ezelőtt kötött szerződést az utánpótlás neveléssel kapcsolatban, így ez az összecsapás amolyan szentesítése a megállapodásnak, ennek ellenére kemény mérkőzésre lehet számítani.

"Az elmúlt napokban rengeteg felkészülési mérkőzést játszottunk, és a játékosainknak már nincs sok idejük arra, hogy beverekedjék magukat az állandó keretbe, ezért mindenki nagy erőbedobással hajt a helyéért" - mondta Mark Wotter, a Feyenoord sportigazgatója.

A szakember röviden kitért Babos Gáborra is, aki az előző idényben a rotterdamiakat erősítette, de most már a NEC csapatát erősíti kölcsönjátékosként: "Babos nagyon gyengén védett, és az edzővel sem volt felhőtlen a kapcsolata. A jelenlegi hálóőrünk, Patrick Lodewijks 38 éves és jövőre biztosan befejezi, így ha Gábor megfelelően teljesít új együttesében, akkor visszavárjuk".

A siófoki stadionban 20 órakor kezdődő összecsapáson várhatóan mindkét együttes a legerősebb összeállításában lép pályára, így a hollandoknál ott lesz a pályán az elmúlt szezon gólkirálya, Dirk Kuijt, továbbá Salomon Kalou és Romeo Castelen is.