Vágólapra másolva!
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szövetség, az IFFHS - ahogy minden év júliusában - nyilvánosságra hozta a nemzeti bajnokságok erősorrendjét. A tavalyi éllovas Spanyolország, azaz a Primera División visszacsúszott a harmadik helyre, mind az olasz, mind az angol bajnokság megelőzte. Az egyik legdrámaibb zuhanást a magyar NB I produkálta: a 2004-es 37. helyről egy év leforgása alatt a 62.-re csúszott vissza.

A Wiesbadenben működő szervezet a spanyol élklubok gyenge európai kupaszereplésével magyarázza az átrendeződést az élen. A Real Madrid, a Barcelona, a Deportivo és a Valencia nem játszott komoly szerepet a BL-ben, s az UEFA-kupában sem jöttek a sikerek. Ugyanakkor az olaszok (főleg a Milan, amely ott volt a BL-döntőben) és az angolok (leginkább a BL-győztes Liverpool és az elődöntőben búcsúzó Chelsea révén) kitettek magukért.

A negatív meglepetés a német Bundesliga további hanyatlása, az egykor a földkerekség legerősebb bajnokságának tartott pontvadászat már csak a tizedik helyen szerénykedik. Argentína megelőzi Brazíliát - ez helycsere tavalyhoz képest -, Magyarország pedig a tavalyi 37. helyhez képest most csak a 62. pozícióban szerénykedik.

A 2005-ös ranglista:
1. Olaszország 594 puntos
2. Anglia 587
3. Spanyolország 482
4. Argentína 478
5. Franciaország 472
6. Brazília 453
7. Hollandia 449,5
8. Mexico 446
9. Kolumbia 391,5
10. Németország 382
11. Portugália 373
12. Görögország 336
13. Oroszország 322
14. Chile 310,5
15. Törökország 309
...62. Magyarország 139 pont

A 2004-es rangsor:
1. Spanyolország 1189
2. Anglia 1184
3. Olaszország és Brazília 1010-1010
5. Franciaország 999
6. Németország
7. Argentína 850
8. Portugália 742
9. Hollandia 693
10. Peru 682,5
...62. Magyarország 370

Ch. Gáll András