Vágólapra másolva!
Vége a Saviola-tengerikígyónak, legalábbis egyelőre: a tulajdonilag a Barcelonához tartozó, de az elmúlt szezont a Monaco együttesében töltő, 23 éves argentin csatár egy idényre a Sevilla labdarúgója lesz, kölcsönjátékosként. Az andalúzok mellett a Benfica, az Espanyol, az Atlético Madrid és a Santos is szóba került, miután Frank Rijkaard, a katalánok vezetőedzője nem tartott igényt a "Nyulacskára" mondván, a keret már teljes a 2005-2006-os idényre.

Az egykor a River Plate csapatától a Barçához szerződő csatárt hivatalosan szombaton mutatják be a sevillai közönségnek és az újságíróknak a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban. A kölcsönadást az tette lehetővé, hogy a Sevilla átvállalta a játékos 3,8 millió eurós évi bérének egy részét a Barcelonától. Tavaly Monacóban a Barcelona a bér 60 százalékát állta, most a Sevilla nagyobb részt vállal, tekintve, hogy a Real Madridnak eladott brazil Julio Baptista 24 millió eurós vételárából bőven futja.

Saviola az utóbbi napokban megalázó helyzetbe került a Nou Campban: Rijkaard nyíltan kijelentette, hogy nem számít a "Nyulacskára", aki így egymaga edzegetett, miközben a csapat Ázsiában turnézott... Az argentin center a Sevillában a szintén frissen igazolt brazil Luis Fabiano ékpárja lesz, és Caparrós edző sokat vár a papíron roppant erős csatárduótól.

Saviola nem tagja a Budapestre érkező argentin válogatottnak, viszont jövő nyáron feltétlenül ott akar lenni José Pekerman edző csapatában a németországi világbajnokságon.

Ch. Gáll András