Vágólapra másolva!
Szinte hihetetlen, de Roberto Carlos, a Real Madrid harmadik kapitánya (Raúl és Guti áll előtte a klubhierarchiában) 450 hivatalos meccsen jutott túl a királyi csapatban, s tizedik idényét kezdi a Bernabéu-stadionban. Ebből az alkalomból nyilatkozott Carmen Colinónak, az AS nevű spanyol lap Irdningből és Budapestről is tudósító munkatársának.

- Jövő szombaton kezdődik a 75. spanyol labdarúgó-bajnokság. Alaposan felkészültek rá, világ körüli túrán vettek részt, amit egy csaknem kéthetes irdningi edzőtáborozással, végül a budapesti vendégjátékkal zártak le. Összeállt a csapat?
- Irdningben roppant kemény tíz napot teljesítettünk, de ennek meglesz még a haszna. A túra nem fárasztott ki különösebben, az igazi munka csak Stájerországban kezdődött meg. Robinho hamarosan itt lesz, vele végleg összeáll a csapat.

- Mit szólt a rengeteg homokfocihoz?
- Ó, nekem ez nem újdonság, Brazíliában rengeteget futballozunk a strandon, a homokban. A Palmeirasban és a válogatottban is. Mello olyan erőnléti edző, aki az utolsó csepp energiát is kifacsarja az emberből, ráadásul úgy, hogy észre sem vesszük.

- Julio Baptista azt mondta, ön mindenben segít neki, megkönnyíti számára a beépülést a csapatba.
- Persze, hogy segítek neki, Julio a barátom, szinte a testvérem, és kötelességem, hogy megkönnyítsem számára a beilleszkedést. Sokat beszélgetünk, sok időt töltünk együtt. Ausztriában minden reggel, amikor felébredt, átjött az én szobámba, majd Ronie-val hármasban beszélgettünk, az ő szobájában. Így hárman mindig együtt vagyunk, és Robinho lesz a negyedik.

- Így könnyen mehet a beilleszkedés egy új együttesbe.
- Igyekszem megismertetni Juliót azzal a szellemmel, amit a Madrid szimbolizál. Itt egyetlen percig sem hiheti azt, hogy ő a legjobb, hogy ő a sztár, mert annyi sztár van. Azt ígérhetem, hogy Ronaldóval mindig mögötte állunk majd.

- Nemcsak a csapat új neki, hanem a szerepkör is. Korábban sohasem játszott a középpálya bal oldalán...
- Most itt kell játszania, mert Luxemburgo itt ad neki lehetőséget. Valóban új neki a szerepkör, de annyira erős fizikailag, hogy ezt is meg tudja oldani. Persze akadtak nehézségei az elején, de ezeken túl fog jutni.

- Már tényleg csak Robinho hiányzik. Beszélt vele mostanában?
- Természetesen, ráadásul a válogatottban is együtt töltöttünk néhány napot. A Santosnál nem akartam zavarni, csak azt tudom, már ég a vágytól, hogy bemutatkozhasson.

Fotó: Borsos Bálint

A Real braziljai imádják a homokfocit

- Ha Robinho megérkezik, még nagyobb felelősség szakad az ön vállaira. Luxemburgo ugyanis azt nyilatkozta, hogy Roberto Carlos lesz a "fogadott apja" a srácnak a Real Madridban.
- Robinho igen jófejű gyerek, mindent jól csinál. Nem lesz gondja a beilleszkedéssel. Nem lesz gondom vele, Robinho mintagyerek a pályán és azon kívül is.

- Tetszik önnek ez a vezető szerep, persze Raúllal megosztva?
- Karrierem érett korszakába léptem. Nagy élmény számomra, hogy amikor csapatgyűlések vannak, a három kapitányt mindig megkérdezi a vezetőség. Már spanyolnak számítok, megvan az útlevelem, nem foglalok el légiós helyet. Bevallom, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer én is a Madrid, a világ legjobb csapatának a kapitánya lehetek. Mindez további motivációt jelent nekem.

- Az a benyomásom, idén minden összejön önnek és a csapatnak is.
- Tele vagyok önbizalommal, alig várom már a rajtot.

- Igen, de már 32 éves.
- Na és? Boldog és eltökélt vagyok, fizikailag kifogástalanul érzem magam. Különben is, nem szükséges, hogy én húzzam a csapatot, ha csak egy vagyok a jók közül, egy ilyen sztárcsapatban már az is elegendő.

- Ronaldo is jobb fizikai állapotban van, mint korábban bármikor. Legalábbis úgy tűnik, hiszen nincs rajta súlyfelesleg.
- Igen, Patricia Teixeira, az élelmezési szakemberünk rövid pórázon tartja. Ronie már mindent megnyert a futballban, amit meg lehet, a Bajnokok Ligája hiányzik egyedül a gyűjteményéből. Ő tényleg egy futballbálvány, más kérdés, hogy az elmúlt szezonja nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Kicsit kiábrándult a futballból. Idén viszont roppant motivált, összeszedett. Jó idénye lesz!

- Zidane-nal is valami hasonló történt...
- Igen, Zizou is újjászületett. Akkor is edz, amikor a többiek pihennek. Sokat mondó körülmény, hogy visszatért a francia válogatottba.

- Luxa ragaszkodik ahhoz, hogy decemberben Ricardinhót is leszerződtessék. Ön mit szól hozzá?
- Örülök neki, minél több brazil játszik a csapatban, annál jobb. Florentino intelligens klubelnök, tudja, kiket kell leigazolni. Ricardinho roppant népszerű Brazíliában, igazi vezéregyéniség, hasznára lehet a Madridnak. Ricardinho olyan nyugodt a pályán, mint Zidane!

- Azért a brazil bajnokság nem olyan, mint a spanyol.
- Persze, de Luxa jól ismeri Ricardinhót a Santosból és a Corinthiansból.

- A legszembetűnőbb különbség a tavalyi és az idei Madrid között, hogy az előző idényben szinte mindegyik meccsen ugyanaz a kezdő tizenegy lépett pályára, most viszont óriási a harc a csapatba kerülésért.
- S hogy ez így van, az nagyon jó!

- Mit szól a Zidane-Raúl versengéshez?
- Természetesnek tartom. A mai Real Madridban nem szabad hibázni, senki sem érezheti magát abszolút biztonságban. Robinho jövő csütörtöki megérkezésével tovább sűrűsödik a keret, Ronie, Zidane, David (Beckham), Raúl, Julio (Baptista), Owen - mindannyian szeretnének bekerülni a csapatba, de ilyen sok kreatív középpályás és csatár számára egyszerűen nincs elég hely. A döntés pedig egyetlen ember kiváltsága: Luxáé.

Ch. Gáll András