Társoldalunk:

A bolgárok szerint Cissé provokált

2005.09.01. 15:39

Az első fokon szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt 30 ezer svájci frankra büntetett CSZKA Szófia labdarúgócsapata amatőr videofelvétellel szeretné bizonyítani, hogy az FC Liverpool színes bőrű csatára, Djibril Cissé provokálta a hazai nézőket a két együttes augusztus 10-ei, a vendégek 3-1-es győzelmével zárult szófiai Bajnokok Ligája-selejtezőjén.

"Jelentkezett az egyik szurkolónk, hogy videóra vette, amint a liverpooli játékos szándékosan hergelte a közönséget. A klub elítéli a rasszizmus minden formáját, viszont tény, hogy Cissé provokatívan lépett fel" - mondta a bolgár gárda sajtófelelőse, hozzátéve: fellebbeznek az európai szövetség (UEFA) bírsága ellen.

A címvédő angolok sikerével végződött szófiai találkozón a hazai közönség többször is fajüldöző megnyilvánulásokkal sértegette az első gólt szerző Cissét, aki az incidens után megszólalt:

"A második félidőben kezdődött el a majomhuhogás, először éltem át ilyet. Sajnos sok meccsen akad néhány hülye néző, velük szemben játékosként tehetetlen az ember. Nem tudom, hogy az UEFA el tud-e érni valamit ebben a kérdésben, hiszen a probléma végső megoldása a nevelésben rejlik. Egy biztos: engem egy rasszista sem tud megfélemlíteni."

A párharcot végül 3-2-es összesítéssel a Liverpool nyerte, és jutott fel a BL 32-es főtáblájára. A csapat azóta - pénteken - megnyerte az európai Szuperkupát, miután hosszabbítást követően 3-1-re verte az UEFA-kupa-győztes orosz CSZKA Moszkvát.

* * *

Néhány órán belül az összes jegy elkelt az október 18-án sorra kerülő Bayern München-Juventus BL-csoportmérkőzésre. A német és az olasz bajnok találkozóját így telt ház, 66 ezer néző előtt rendezik meg. A Bayern másik két hazai BL-meccsére - a belga FC Bruges (szeptember 27.) és Korsós György csapata, az osztrák Rapid Wien (november 22.) ellenire - még lehet belépőt kapni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK