Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus úgy véli, a magyar labdarúgásnak húsz éve nincs szakmai koncepciója, amely alapján működne a sportág Magyarországon. A válogatott szövetségi kapitánya a távirati irodának azt mondta, ez mutatkozik meg az esetleges szerződéshosszabbítása körül kialakult helyzetben is, amelyben szerinte nem az ő személye a fontos.

"A svédek elleni világbajnoki selejtező óta csak az a téma, hogy mi lesz a szerződésemmel" - nyilatkozott Matthäus. "Pedig nem az a kérdés, hogy Matthäusnak lesz-e szerződése, hanem az, hogy miért nem találták ki már hónapokkal ezelőtt, hogyan oldják meg a kapitánykérdést, ha eljön a hosszabbítás ideje. Ráadásul ebben a rendkívül zavaros időszakban a szövetség elnöke Peruban tartózkodik, ami nem baj, de az már nem szerencsés, hogy erre az időszakra nincs egy olyan helyettese, aki a napi problémás ügyeket megoldja és felelős döntéseket hoz."

Matthäus az MTI-nek arra a felvetésére, hogy Bozóky Imre elutazása előtt kijelentette, támogatja a kapitány szerződésének meghosszabbítását, a következőket mondta: "Tudom, mit mondott az elnök úr, de számomra fontosabb, hogy mit tesz a gyakorlatban. Én is mondhatom azt, hogy Bécstől Budapestig úszom a Dunában, aztán az már egy másik kérdés, hogy ezt valóban megteszem-e."

A szövetségi kapitány szerint az sem szerencsés, hogy több lap az ő nevével akarja eladni az aktuális számot. "A Nemzeti Sportban az jelent meg, hogy hétfőn kipakolok és mindent elmondok, pedig én ilyet nem nyilatkoztam, sajnos tudatos ferdítés történt, melynek egyetlen célja volt, hogy több példányt tudjanak eladni az én nevemmel. Ugyanígy értetlenül fogadtam azt a cikket a Sport Pluszban, amelyben azt fejtegették, hogy azért akarok a bolgárok és a horvátok elleni meccs előtt szerződést hosszabbítani, mert így tudom bebiztosítani a helyem az esetleges kudarcok esetére is. Ez egyáltalán nem így van, és nem érzem úgy, hogy az elmúlt több mint másfél éves magyarországi munkám után nekem kellene magyarázkodnom, mégis ezt teszem. Szeretnék egy olyan szakmai programot elkészíteni, melynek segítségével jobb és eredményesebb lesz a magyar futball. Én építettem be a válogatottba többek között Torghelle Sándort, Huszti Szabolcsot, Juhász Rolandot. Gera Zoltán nálam lett nemzetközi klasszis. Ma már valamennyien külföldön futballoznak, klubjaik is jelentős bevételekhez jutottak az eladásukból. Torghelle és Juhász összesen csaknem hárommillió euróért kelt el. Magyar klubcsapataikból soha nem kerültek volna külföldre. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy ha valaki a válogatottnak köszönheti a külföldi szerződését, akkor a szövetség is részesülhetne egy százalékkal az eladásból befolyt pénzből. De ez csak egy ötlet a rengetegből, melyek előrébb vihetik a magyar futballt. Igaz, hogy nem sikerült a világbajnoki kvalifikáció kivívása, de én azt is szép eredménynek tartom, hogy az ötödik kalapból érkezve a harmadik helyen állunk a csoportban, tehát két elénk sorolt csapatot is megelőzünk. Jó úton járunk, de ha a magyar futballban dolgozók nem állnak mögénk, akkor egyedül képtelenek leszünk továbbfejlődni. Azt a hozzáállást, amely az elmúlt húsz évben jellemző volt a magyar futballban, el kell felejteni, vagy ha így dolgozunk, akkor vállaljuk fel azt is, hogy nem akarunk ott lenni a nemzetközi tornákon."

A kapitány beszélt a külföldi ajánlatairól és lehetséges magyarországi jövőjéről is. "Természetesen mindenhol tudják, hogy a válogatott nem lesz ott a világbajnokságon, nekem pedig az év végén lejár a szerződésem. Teljesen normális, hogy vannak érdeklődők. Én viszont továbbra is azt mondom, hogy megszerettem a magyar játékosokat, a válogatott melletti munkát, és szeretném folytatni az építkezést. Magyarországon is igénylik a szurkolók a minőségi futballt, ezért azonban tenni is kell. Ha a szövetség úgy dönt, hogy szerződéshosszabbítást ajánl nekem, akkor maradok. Ezt azonban most még nem lehet tudni. Egy dolog biztos: január 1-jén lesz csapat, amelyiknél dolgozhatok. Hogy ez melyik lesz, az nem rajtam múlik."

Az MLSZ elnöksége várhatóan még az október 8-i, Bulgária, illetve az október 12-i, Horvátország elleni világbajnoki selejtezők előtt dönt a kapitány sorsáról.