Vágólapra másolva!
A francia élvonalban szereplő AS Monaco labdarúgócsapatának vezetői kedden hivatalosan is bejelentették, hogy az olasz Francesco Guidolin lesz az együttes új vezetőedzője. A hírt a Gazzetta dello Sport már megszellőztette, az olasz sportlap azonban csak csütörtökre jelezte a hivatalos megerősítést.

"A szerződés a 2006/2007-es szezon végéig szól" - áll Michel Pastornak, a Monaco elnökének közleményében.

Az 50. születésnapját ezen a héten ünneplő Guidolin 1988-ban kezdte edzői pályafutását, és először 1993-ban az Atalanta kispadján ült olasz első osztályú mérkőzésen. A bergamói csapattól ugyan tíz találkozó után elbocsátották, ám a következő szezonban már ismét a Serie A-ban dolgozott a Vicenzával. A gárdát 1997-ben olasz kupa-győzelemig, majd a következő kiírásban a Kupagyőztesek Európa Kupájának elődöntőjéig vezette. Később az Udinesénél két, a Bolognánál négy szezont töltött el, a legutóbbi sorozatban pedig a Palermót irányította. Júniusban a Genovához írt alá, de a gárda harmadosztályba sorolása után állás nélkül maradt.

Az AS Monaco korábbi trénere, Didier Deschamps szeptemberben mondott le, mivel az együttes kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, illetve a francia pontvadászatban is rendkívül gyengén rajtolt. Az ideiglenesen kinevezett Jean Petit-vel ugyanakkor négy mérkőzésen nem szenvedett vereséget a gárda.