Vágólapra másolva!
Csütörtökön újabb beavatkozást hajtanak végre Gera Zoltán kézfején Birminghamban. A válogatott csapatkapitányának májusi kéztörését követően több alkalommal kellett már kés alá feküdnie, de a kezén lévő seb védelme miatt most egy remények szerinti utolsó beavatkozásra lesz szükség.

A nyílt sebet az altatás alatt végzett műtét során véglegesen lezárják, biztosítva ezzel, hogy a jövőben már ne álljon fenn a fertőzés veszélye. Az operációt követő éjszakát Gerának kórházban kell töltenie, és azt követően keddig csak kímélő edzéseket folytathat.

A labdarúgó a következőket mondta a műtétről és jelenlegi állapotáról: "Bár nem kellemes, de szükség van az újabb műtétre, ami után reményeim szerint már nem lesz több problémám a kezemmel. Az orvosok szerint egy speciális rögzítéssel edzhetek már péntektől, de a kezemet semmilyen ütés, és külső hatás nem érheti, így csak egyedül, a csapattól külön mozoghatok, és a játékban nem vehetek részt. Keddtől viszont a kezem már nem hátráltat majd. A hasfalamról remélem ugyanez lesz elmondható, de jelenleg ebben csak bízhatok, ugyanis most még vannak fájdalmaim. A héten kerékpároztam és speciális gyakorlatokat végeztem, de futni egyáltalán nem tudtam. Már kevésbé fáj a hasam, és remélem hogy keddtől ez sem hátráltat majd az edzésekben. Sajnálom, hogy sem a válogatott, sem a West Bromwich nem számíthatott rám ezekben a napokban, ugyanakkor remélem, hogy mielőbb rendbe jövök, és elfelejthetem az elmúlt hetek kellemetlenségeit. A válogatott és az U21-es csapat mérkőzéseit ugyan itt Angliában nem láthattam, de értesültem az eredményekről. Ezúton szeretnék szívből gratulálni Róth Antalnak, Pölöskei Gábornak és a srácoknak a kivívott sikerhez, remélem a csapat a pótselejtező után a mostanihoz hasonló örömet okoz majd minden magyar szurkolónak!"