Vágólapra másolva!

Sarlóval öltek meg egy Botafogo-szurkolót

Egy Botafogo-szurkolót megöltek, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek a Flamengo szélsőséges hívei a két élvonalbeli brazil futballcsapat rangadóját követő, mintegy másfél száz embert mozgósító összecsapásokban.

Az egyformán Rio de Janeiró-i illetőségű két gárda drukkereinek utcai csatája vasárnap este bontakozott ki annak nyomán, hogy a már hazafelé tartó nézőszállító bérbuszok egyike lerobbant.

A Botafogo-híveit vivő jármű egy szűk útszakasznál lett defektes, s az emiatt kialakult hatalmas dugó kínálta váratlan alkalmat megragadva a Flamengo ultrái rátámadtak az ellentábor veszteglésre kényszerült képviselőire. A tömegverekedésben egy 22 éves fiatalemberen sarlóval ejtettek halálos sebeket, egy ugyanilyen eszközzel összevagdalt 24 éves társa súlyos állapotban került kórházba.

A 3-1-es Flamengo-győzelemmel zárult mérkőzést eredetileg Rióban rendezték volna, ám azt végül is a Maracana-stadion felújítása miatt semleges helyszínre, a városon kívülre, egy Volta Redonda nevű településre vitték át.

A halálesettel járó összecsapás résztvevői közül a brazil rendőrség mintegy 100 személyt vett őrizetbe, köztük 25 fiatalkorút.

Két hete két másik élvonalbeli labdarúgóklub, a Corinthians és a Palmeiras szurkolói között zajlottak véres harcok Sao Paulóban, a tragikus mérleg ott három halott volt.