Vágólapra másolva!
Több angliai lap egyöntetű véleménye szerint az elmúlt időszakban gyengélkedő West Bromwich Albion Gera Zoltán visszatérésétől remélheti azt, hogy megindul felfelé a táblázaton.

Az Angliában továbbra is "Magic Magyar"-nak nevezett futballistát a WBA kulcsfigurájának tartják.

Bryan Robson ismét beszélt arról, hogy Gera hiánya komoly problémát jelent a csapatnak, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a lovaglóizom-sérüléssel bajlódó játékosára már számíthat a következő bajnokin. A WBA számára kiemelkedő jelentőségű lesz a november 19-ei, Everton elleni találkozó, melyet kiesési rangadóként emleget az angol szaksajtó: a liverpooli együttes 16., a birminghami pedig 18. a 20 csapatos Premier League-ben.

Robson a következőképpen szólt Gerzsonról: "Reménykedünk benne mindannyian, hogy rövidesen visszatér közénk Zoltán, és a hét végén talán már bekapcsolódhat a közös munkába. Amennyiben ez így lesz, akkor az Everton elleni meccsen szeretnék rá számítani."