Vágólapra másolva!
Tizenöt rendőr megsérült, huszonhét személyt pedig előállítottak a Napoli-AS Roma labdarúgó-mérkőzésen kitört zavargások során. A 3-0-s vendéggyőzelemmel végződött meccs az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének első találkozója volt.

A 60 ezer néző előtt lejátszott összecsapást megelőzően a római hívek védelmében könnygázt is bevető rohamrendőrök már 10 szurkolót őrizetbe vettek. A lefújás után a kudarctól még jobban felbőszült hazai hívek közül mintegy 500-an megtámadták a hatósági központot, hogy kiszabadítsák "rabosított" társaikat.

A randalírozók két rendőrautót felgyújtottak, kirakatokat törtek be, továbbá kövekkel és palackokkal dobálták meg az egyenruhásokat. A rendőröknek csak késő estére, gumibottal és könnygázzal sikerült feloszlatni a hőzöngő tömeget.