Vágólapra másolva!
A VfL Wolfsburg számára ebben a szezonban ugyanaz volt a cél, mint az elmúlt években: a Volkswagen-gyár által szponzorált klub szeretne végre ismét kilépni a nemzetközi porondra, amihez az első öt hely valamelyikén kellene végeznie. A jelek szerint azonban ez ismét csak álom marad a zöld-fehér csapat számára, amely immár hat mérkőzés óta nyeretlen és 15 forduló után, megint csak a középmezőnyben foglal helyet.

Az autókonszern immár évek óta öli a pénzt a wolfsburgi egyesületbe annak érdekében, hogy igazi sztárklub legyen a VfL-ből, ugyanakkor a Volskwagen képviselői, néha túlságosan is domináns szerepet játszanak a tanácsadó testületben, és nem egy esetben még a szakmai munkába is beleszólnak, ami alaposan megnehezíti az edzők életét. Nem csoda, hogy az egyesületet egykor az élvonalba vezető Wolfgang Wolf 2003-as lemondása óta, egyetlen mester sem húzta egy évnél tovább a klubnál: Jörgen Röber után, az előző idényben a gárdát dirigáló Eric Gerets is lemondott posztjáról a bajnokság végeztével. Utódját gyorsan megtalálták Holger Fach személyében, akinek azonban nem volt egyszerű dolga a nyáron: a csapat két legnagyobb sztárja, a bolgár Martin Petrov és az argentin Andrés d'Alessandro is távozni szeretett volna.

A nyár első fele így aztán azzal telt, hogy a vezetőség, illetve Fach megpróbálta maradásra bírni a két futballistát és jó ideig úgy tűnt, hogy ez sikerül is. D'Alessandro és Petrov is Wolfsburgban kezdte meg a felkészülést és július elején pályára is léptek az UEFA-Intertotó-kupában, a Farkasok színeiben. Sőt: a második fordulóban a Sturm Graz ellen mindketten betaláltak, majd a harmadik kör első mérkőzésén, az IFK Göteborg legyőzéséből is kivették a részüket.

Ezt követően azonban Petrov mégiscsak a távozás mellett döntött, és a klubnak is sikerült megegyezni a bolgár első számú kérőjével, az Atlético Madriddal, ami nem csoda, lévén a spanyolok tízmillió eurót adtak a szélsőért - márpedig ez az összeg klubrekordnak számít Wolfsburgban.

Petrov tehát végül távozott, de az érte kapott összeg lehetővé tette, hogy az egyesület, még a bajnoki szezon kezdete után is erősítsen keretén. Nem mintha a nyáron nem érkeztek volna új focisták a városba: a Farkasok ingyen szerezték meg az FC Bruges védőjét, Peter van der Heydent; 1,3 millió eurót fizettek az Arminia Bielefeld fiatal védőjéért, Matthias Langkampért; míg a válogatott csatár, az FC Schalke 04-től igazolt Mike Hanke 3,5 millióba került. Augusztusban azonban további öt labdarúgót szerződtetett a gárda, amelynek korábbi meghatározó játékosai közül, Petrov mellett csak Thomas Brdaric távozott.

Az első a sorban a grúz bal oldali középpályás, Levan Ckitisvili volt, aki az előző szezonban, az SC Freiburgban futballozott, majd júniusban eladták a Metalurh Donecknek, amely augusztusban már meg is vált tőle a wolfsburgiak kedvéért, mégpedig a szerződésében lévő, egyik záradék miatt ingyen - tehát a doneckiek nem csináltak valami jó üzletet. Ckitisvili már az első fordulóban bemutatkozhatott új együttesében, a többiek viszont valamivel később érkeztek: a francia csatár, Steve Marlet megszerzése egyetlen euróba sem került, a portugál válogatott jobbhátvédért, Alexért viszont már ki kellett fizetni 1,8 millió eurót. A Sahtar Doneck szerb nemzetiségű, bal oldali védője, Bojan Neziri kölcsönben lett a VfL-é, a brazil Corinthians 19 esztendős, szupertehetségnek tartott csatára, Abuda viszont 300 ezer eurót kóstált.

Jól látható tehát, hogy a wolfsburgiaknál ismét egy válogatottakkal teletűzdelt, meglehetősen bő keret jött össze, amelytől a vezetőség joggal várhatta el, hogy teljesítse a kitűzött célt - és a bajnoki rajt valóban optimizmusra adott okot. Az első hét játéknap alatt a Farkasok csak egy vereséget szenvedtek, és hét forduló után a hatodik pozíciót foglalták el a tabellán, majd a Bayern München elleni, prognosztizálható vereséget követően legyőzték a kiválóan szereplő Hamburger SV-t, azaz tovább őrizték a hatodik helyet. Azóta viszont semmi sem jön össze a gárdának, hat mérkőzés alatt mindössze három döntetlent ért el, csupán két gólt szerzett, és a Werder Bremen, illetve az FSV Mainz ellen beleszaladt egy csúfos vereségbe.

Fach egyelőre ragaszkodott az utóbbi időben rendkívül elterjedt "rombusz" felálláshoz a középpályán, még akkor is, amikor a játékmester, D'Alessandro kidőlt a sorból - az utóbbi fordulókban, az alacsony karmestert honfitársa, Juan Carlos Menseguez pótolta, nem valami meggyőzően. Persze, a támadórészleg egyébként is pocsékul teljesít, a VfL-nél csak az MSV Duisburg szerzett kevesebb találatot, a csapat utolsó öt gólját pedig egyaránt Diego Klimowicz jegyezte - a hatodik forduló óta más nem volt eredményes! Ez főleg Hanke számára kínos, a nagy reményekkel igazolt csatár, eddig csak kétszer talált be és lassan kiszorul a kezdőből, de a másik nagy fogásnak tartott szerzemény, Langkamp is kudarcnak tűnik, ő még egyetlen bajnokin sem játszott, pedig nem sérült - egész egyszerűen Fach úgy véli, hogy nem fér be a csapatba.