Társoldalunk:

Ronaldinho: családi tragédiától az Aranylabdáig

2005.12.13. 8:31

Ahogyan azt sejteni lehetett, az Aranylabdájáért folytatott versenyfutásból Ronaldinho került ki győztesen: az FC Barcelona brazil csillaga kimagasló teljesítménye mellett annak is köszönhette a rangos elismerést, hogy jóval látványosabban futballozik, mint két legfőbb riválisa, Frank Lampard és Steven Gerrard. Ezzel együtt nehéz lenne vitatni, hogy a díj jó helyre került: aki látta már Ronaldinhót játszani, az tisztában van vele, született zseniről van szó.

Ronaldo de Assis Moreira, vagy ahogy a világ régóta ismeri, Ronaldinho 1980. március 21-én született, és szinte már csecsemőkorától kezdve csak a labda érdekelte. Még járni is alig tudott, de már az utcán futballozott a többi gyerekkel, szinte csak akkor érezte boldognak magát, ha a közelében volt a játékszer.

Az iskola sem nagyon érdekelte, csak a bőrlabda, amihez az is hozzájárult, hogy már hatévesen a Grémio fociakadémiájára került, ahol délelőtt voltak a foglalkozások, és a "hagyományos" suli csak délután kezdődött a számára. Már ha egyáltalán kezdődött, mert többször is előfordult, hogy a fiatal srác egy-egy mérkőzés kedvéért bizony "lógott" az iskolából.

Ronaldo kilencesztendős volt, amikor a családot nagy tragédia érte. A szülők a házassági évfordulójuk megünneplésére egy partit rendeztek házuk kertjében, és a nagy buli közepette eleinte senkinek sem tűnt fel, hogy az édesapa, Joao rosszul érzi magát. A családfő a medencéhez ment, hogy a nagy hőségben hűsöljön egy kicsit, azonban a vízben szívrohamot kapott, és a családtagok ott találtak rá eszméletlenül. Azonnal kórházba szállították, ahol még két napig küzdöttek az életéért, mindhiába: Joao da Silva Moreira 42 esztendősen elhunyt.

A gyerek Ronaldo szinte fel sem fogta, hogy mi történt, azonban bátyja tudta, hogy rá immár sokkal nagyobb felelősség hárul, hiszen a szomorú naptól kezdve neki kellett eltartania a családot. Szerencsére Roberto Assisnak egyre jobban ment a játék, akkor már a Grémio profi labdarúgójának mondhatta magát, és csapatával még abban az esztendőben megnyerte az első ízben kiírt Copa do Brasilt, mi több, a döntőben gólt is szerzett a Sport Recife ellen. A következő évben azonban egy térdsérülés miatt több hónapot ki kellett hagynia, és a család szép lassan felélte tartalékait.

Az idő tájt azonban már nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy a hozzáértők is megállapítsák: ugyan Robertóból valóban jó futballista lett, de öccse minden bizonnyal őt is felülmúlja majd. A Grémio szakemberei valóságos ódákat zengtek az ifjú tehetségről, aki 15 esztendősen kapott először meghívót a korosztályos válogatottba, és ugyanabban az évben végleg búcsút vett tanulmányaitól, hogy minden figyelmével csak a labdarúgásra koncentráljon.

Ez gyorsan és felettébb jól sikerült neki, hiszen a klub U16-os csapatával állami bajnokságot nyert (természetesen a gólkirályi cím is az övé lett), majd ezt a teljesítményt a következő évben megismételte. Mindez azonban még csak a sikersorozat kezdetét jelentette, de az 1997-es esztendőben szép lassan egész Brazília megismerte Ronaldinho Gaúcho nevét. A Grémio ifjú játékosa ugyanis tagja volt az 1997 márciusában megrendezett U17 Copa Américán szerepelt brazil válogatottnak, amely elhódította a kontinensbajnoki címet.

Ronaldinhóra nem lehetett panasz, hiszen bár nem ontotta a gólokat, a Paraguayba akkreditált újságírók beválasztották a torna álomcsapatába. A korosztályos Copa América megnyerése egyben azt is jelentette, hogy Brazília kijutott az U17-es világbajnokságra, amelyre 1997 szeptemberében Egyiptomban került sor, és ahol a selecao szintén aranyérmet nyert. A remek brazil kapcsolatokat ápoló holland PSV Eindhoven komoly összeget - hatmillió dollárt - ajánlott a tinisztárért, aki a felnőttek között tétmérkőzésen még meg sem mutathatta tudását!

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK