Vágólapra másolva!
Az Osasuna a Primera División 16. fordulójában, a Bernabéu-stadionban is megmutatta, hogy nem véletlenül szerepel ilyen jól az idényben, a pamplonai gárda ugyanis a tizenötödik perctől emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent ért el a Real Madrid ellen. A Sevilla és a Mallorca nagy feltámadást produkált a játéknapon, az andalúzok 0-2-ről verték a Real Sociedadot, míg a Baleár-szigetekiek kétgólos hátrányból mentettek pontot az Atlético Madrid ellen. A Santander-Málaga meccs más szempontból bizonyult emlékezetesnek, Dávila bíró ugyanis öt játékost is kiállított az 1-1-re végződö mérkőzésen.

A Real Madrid új edzője, Juan Ramon López Caro a Málaga elleni idegenbeli győzelemmel debütált a királyi gárda kispadján, és a madridi hívek abban bíztak, hogy az idén várkozáson felül szereplő Osasuna ellen meglesz az új tréner első hazai diadala is.

A 15. percig nem sok minden történt a pályán, akkor azonban emberhátrányba kerültek a vendégek, Punal könyökölte le Roberto Carlost, ami piros lapot ért Perez Burrull játkvezetőnél. A Real nem tudott mit kezdeni a létszámfölénnyel, a Ronaldo, Robiho csatárduó alig találkozott a labdával, úgyhogy a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A 76. percig nem változott az állás, igaz, a Bernabéu népe nem bánta volna, ha akkor sem történik semmi érdemleges, ugyanis az Osasuna szerzett vezetést, Raul Garcia végzett el szabadrúgást a félpályáról, Munoz lefejelte a 16-osnál, Helguera még beleért, és így lett jó Milosevicnek, aki a jobb sarokba bólintott.

Nyolc perc múlva egalizált a Real, Guti ívelése után Zidane bravúros mozdulattal kanalazta középre a labdát, ahol Soldadónak nem volt nehéz dolga az üres kapuba passzolni. Az utolsó pár percben nagyon nyomott a fővárosi alakulat, de Guti fejesét Ricardo fogta, Soldado pedig lesről döngette meg a kapufát, így a döntetlennek a vendégek mellett a Barcelona is örült, amely immáron egyedül vezeti a tabellát.

A Villarreal csak rosszabb gólkülönbségével szorul a Real mögé a negyedik helyre, a Sárga Tengeralattjáró a tavaly már megcsodált módon, a Forlán, Riquelme páros vezérletével fordított a Getafe ellen, amely Riki szenzációs ollózásával szerzett vezetést.

A Valencia az Alavés vendégeként gyűjtötte be a három pontot, Albiol már a hetedik percben megszerezte közelről a győztes találatot, annak ellenére, hogy a folytatásban Aimarék még három-négyszer bevehették volna az újonc kapuját.

56 perc elteltével nagy bajban volt a Sevilla a Real Sociedad ellen, a baszkok ugyanis kettővel mentek a Sánchez Pizjuan-stadionban. Az andalúzok nagy fordítási hadműveletét Kepa vezette, és miközben a Sociedad a végén már csak kilenc emberrel harcolt, a fiatal csatár fejesével összejött a bravúr a Sevillának.

A Mallorca is kétgólos hátrányból állt fel, az Atlético nagyon hamar kétgólos előnyre tett szerte a San Moixban, aztán a nem éppen gólérzékenységéről híres Iuliano kétszer is jókor volt jó helyen a madridiak kapuja előtt.

Őrült meccset vívott a Santander és a Málaga, összesen öt játékos hagyta el kiállítás miatt idő előtt a pályát, a rugdosodás mellett a játék kissé a háttérbe szorult, a vége 1-1 lett. Az Espanyol és a Zaragoza is megosztozott a pontokon, a vendégek számítanak a liga döntetlenkirályának, kilencedszer remiztek az idényben.

Primera División, 16. forduló:
Alavés - Valencia 0-1 (0-1)
gól: Albiol (7.)

Espanyol - Real Zaragoza 2-2 (0-0)
gól: Tamudo (49., 82.), illetve Generelo (51.), D. Milito (66.)

Racing Santander - Málaga 1-1 (1-1)
gól:
Casquero (45.), illetve Navas (39.)
piros lap: Vitolo (64.), Pinillos (71.), Aganzo (81.), illetve Anderson (22.), Gerardo (78.)

Sevilla - Real Sociedad 3-2 (0-1)
gól: Kepa (76., 88.), Kanoute (82.), illetve Labaka (25.), Garitano (56.)
piros lap: Cifuentes (45., Real Sociedad), Garitano (85., Real Sociedad)

Villarreal - Getafe 2-1 (0-1)
gól:
Riquelme (46.), Forlán (58.), illetve Riki (20.)

Real Mallorca - Atlético Madrid 2-2 (1-2)
gól:
Iuliano (20., 84.), illetve Maxi Rodriguez (1.), Colsa (13.)
piros lap: Fernando Navarro (90.), illetve Falcón (74.)

Real Madrid - Osasuna 1-1 (0-0)
gól:
Soldado (85.), illetve Milosevic (76.)
piros lap: Punal (15., Osasuna)