Vágólapra másolva!
Hárommillió forintra büntette a Budapest Honvédot üzemeltető kft-t a november 29-ei, MTK elleni bajnoki mérkőzésen tapasztalt rendezői hiányosságok miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A bírságot azért kapta a klub, mert a 98 percig tartott, 2-2-re végződött találkozó végén a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita megnyilvánulásokat tett, valamint Saskőy Szabolcs játékvezető testi épsége is veszélybe került.

A Honvéd az írásos határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen.

Az fb a mérkőzés után kiállított Borgulya István pályaedzőre korábban kiszabott három mérkőzésre szóló kispadtól való eltiltást törölte, ám a rá játékosként kirótt három bajnoki találkozóra szóló eltiltást érvényben hagyta.

A bizottság Szirtesi Attilát, a REAC játékosát három bajnoki mérkőzéstől tiltotta el.