Vágólapra másolva!
Másfél évvel azután, hogy túlsúly, kokainfogyasztás és súlyos szívproblémák miatt kórházba szállították, ismét a futballpályán varázsolt Diego Maradona, aki egy brazíliai jótékonysági mérkőzésen vett részt.

Az argentinok botrányos életű legendája Zicónak, a nyolcvanas évek brazil sztárjának a meghívására utazott Rio de Janeiróba, ahol - többek között Bebeto társaságában - a már visszavonult sztárok csapatával 4-4-es döntetlent játszott a helyi ligaválogatott ellen.

"Egy órán keresztül bírtam, hála a leadott 53 kilónak. Az újjászületésemet főként a két lányomtól kapott szeretetnek köszönhetem" - mondta a partvonal mellett lihegve a 45 éves klasszis, majd gyorsan szivart kért egy barátjától.

A jelenleg a világbajnoki résztvevő japán válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Zico áradozva beszélt az 1986-ban világbajnok zseniről:

"Most már nyugodtan halok meg, végre egy csapatban játszottam Maradonával. Olyan példakép ő, aki a halál torkából tért vissza" - mondta az est főszervezője, aki akciója révén több tonnányi ennivalót juttat el a rászorulókhoz.

A nagy öröm nem sokáig tartott, Maradona ugyanis botrányt okozott a riói repülőtéren. A 45 éves argentin klasszis késve érkezett meg a légikikötőbe, és hangosan nehezményezte, hogy nem tartották vissza a kedvéért a Buenos Airesbe induló gépet. Emiatt előbb az alkalmazottakkal, majd a helyszínre érkező rendőrökkel is összeveszett, sőt a tumultusban egy üvegajtó is betört.

Az 1986-os világbajnok a vita során gúnyos megjegyzéseket tett a helyi hatóságokra, ami ott bűncselekménynek minősül, ezért őrizetbe vették, majd néhány órával később szabadon engedték és felszállhatott az argentin fővárosba tartó járatra. A szupersztár kiszabadítása érdekében argentin diplomaták jártak közbe a hatóságoknál.